Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elbírálták a civil és egyházi pályázatokat

Elbírálták a civil és egyházi pályázatokat Kovászna megye

Kovászna Megye Tanácsa februárban hirdette meg a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatait. A beérkező projekteket elbírálták, a nyertesek listáját a csütörtöki tanácsülésen fogadta el a megyei önkormányzat.

Hirdetés
Hirdetés

Ebben az évben is nyolc kategóriában lehet pályázni, továbbra is kiemelt támogatást kapott a táboroztatás, illetve előnyt jelentettek a népviselet beszerzését célzó programok. „Nagy az érdeklődés a pályázataink iránt, éppen ezért idéntől egy szervezet legtöbb két programmal jelentkezhetett. Így is 549 pályázat érkezett be, ennek 82 százalékát tudjuk támogatni.  Finanszírozást kap 136 szabadidős, 96 művelődési, 135 egyházi, 44 sport, 36 ifjúsági pályázat, összesen 447 projekt” – ismertette Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Azt is kiemelte, hogy a Székely Ruházati Alapjuknak köszönhetően egyre több együttes szerepel szépen kivitelezett népviseletben. Idén 18 ilyen témájú pályázatot finanszíroznak, 6 könyv kinyomtatását, 3 szobor felállítását támogatják. „Fontosnak tartjuk a lovas kultúra ápolását, amit jelez, hogy 14 ilyen típusú programhoz rendelünk pénzforrást, 13 természetvédelemmel foglalkozó pályázatot fogadtunk el. A táboroztatás nemcsak a szabadidő hasznos eltöltését jelenti, hanem fontos közösségépítő szereppel bír, ezért idén is kiemelten támogatjuk, összesen 57 tábor szervezését segítjük” – részletezte a megyetanácselnök.

Idén a megyei önkormányzat 3,2 millió lejes keretösszeget határozott meg erre a célra: 2 milliót egyházaknak, 400-400 ezer lejt kulturális és szabadidős programokra, 200-200 ezer lejt sport és ifjúsági tevékenységek finanszírozására fordítanak. Ebben az évben április 29-e és december 5-e között megvalósuló programokkal lehetett pályázni. A nyertes pályázatok listája elérhető a megyei tanács honlapján.

Fotó: Török Etele

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. április 26., 21:38
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Így veszi meg az UDMR az egyházakat.Majd úgy jár vele , mint a Fidesz Baloggal. Volt képe Márton Áront bankárpüspöhöz hasonlítani. Nem fél Istentől?