Hirmondo
Archives
Tüntetés a prefektúra előtt

Tüntetés a prefektúra előtt

Kedden, miközben Bukarestben több tízezer tanügyi alkalmazott tüntetett béremelésért a kormány- és a Cotroceni-i palota előtt, a várt 400-500 szakszervezeti tagnál legalább háromszázzal többen jelentek meg a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége által szervezett tüntetésen a Kovászna megyei prefektusi hivatal előtt. A megye minden térségéből, Kézdiszékről, Orbaiszékről, a Bodzavidékről, Erdővidékről érkeztek a tiltakozók, akik leghangosabban és egy szólamban a Nu cedăm! (Nem engedünk!) szlogent skandálták.

Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön

Novák Katalin Sepsiszentgyörgyön

Kétszeresen, sőt háromszorosan is örvendetes nap május 28-a Sepsiszentgyörgy magyar közössége számára: átadtak a Református Kollégium új elemi iskoláját és egy másik modern intézményt, mely az idősellátásban jelent áttörést, mivel azoknak is otthona lehet, akiket máshová már nem fogadnak be. Mindkét beruházás a magyar kormány jelentős anyagi támogatásával és az Erdélyi Református Egyházkerület hozzájárulásával valósult meg, utóbbi felügyelete alatt fognak működni. A harmadik ok az ünneplésre, hogy erdélyi tartózkodásának második napján mindkét épület avatóját megtisztelte jelenlétével Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke.

Pünkösdi népszokások Székelyföldön

Pünkösdi népszokások Székelyföldön

Karácsony és húsvét után a keresztény világ harmadik legfontosabb ünnepe pünkösd, közismerten annak emlékére, hogy Jézus mennybemenetele után a Szentlélek alászállt az első tanítványokra. Időpontja „vándorló”, mindig a húsvétot követő ötvenedik napra esik, ami nem lehet hamarabb május 10-nél, sem később június 13-nál. A parajdi születésű (1947), Marosvásárhelyen élő Barabás László néprajzkutatót, főiskolai tanárt kérdeztük arról, Székelyföldön milyen szokások kapcsolódnak hozzá.

Javában zajlik a 2. SepsiBook

Javában zajlik a 2. SepsiBook

Csütörtökön hivatalosan is elstartolt a 2. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál. Délelőtti órákban több száz gyerek népesítette be a Sepsi Arénát, akik Kertész Erzsivel, Varró Dániellel, Szabó Imola Juliannával, Harcos Bálinttal és László Noémivel találkozhattak. A standok is felkészülve várták a közönséget, 31 hazai és magyarországi kiadó kínálja a legfrissebb könyves megjelenéseket.