Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csőben sült tejszínes spárga

Csőben sült tejszínes spárga

Hozzávalók / 2 adag: 500 g fehér spárga, 4 koktélparadicsom, 5 dkg füstölt sonka, 2 dl főzőtejszín, 1 dl tej, 1 ek finomliszt, fél citrom leve, fél citrom héja, fél hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 10 dkg sajt, só, bors, szerecsendió ízlés szerint, fél teáskanál cukor, 2 ek napraforgóolaj, petrezselyem ízlés szerint (kevés, díszítésre).

Elkészítés: először meghámozzuk a spárgát, és a végükből úgy 2 cm-t levágunk. Beledobjuk a cukros, sós, citromleves forrásban lévő vízbe, és 5 percig főzzük. A hagymát és a fokhagymát apró kockákra vágjuk, megpároljuk kevés olajon. Elkészítjük a hamis besamelt úgy, hogy a hideg tejet feltesszük főni 1 ek liszttel. Amikor a liszt kezdi besűríteni a tejet, beleöntjük a tejszínt, és sűrű krémet főzünk belőle 1-2 perc alatt. Ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval és a citrom héjával. A jénaiba belefektetjük a spárgákat, rászórjuk a fokhagymás-hagymás keveréket, meglocsoljuk a mártással, és végül ráhintjük a felkockázott sonkát, a sajtot és a koktélparadicsomot. Előmelegített sütőben addig pirítjuk, amíg a sajt szép barna lesz. A végén kevés petrezselyemmel díszítjük. (www.nosalty.hu)

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük