Egyperces a bölcsességről

Alig volt tizennégy éves, de máris tele volt lázadással. Nagyon sok minden zavarta a családban, az iskolában, a társadalomban. Mélyen belül azt érezte, lehetne teljesen másképp is élni. Egyszerűbben, és ebből fakadóan boldogabban. Csakhogy ma az egyszerűségről senki sem akar hallani. Bizonyíték erre az, hogy furcsa viselkedéséért és lázadásai miatt lelki betegnek nyilvánították. Be is fektették a kórházba, ahol orvosok hada azon versengett, hogy bebizonyítsák, minden ember, aki lázadni mer a rendszer ellen, az beteg, antiszociális.

 El volt keseredve. Azt érezte mára a bolondság lett a társadalmi norma. Ezer emberből, ha egy normális, az jó. Persze a bolondok, azt hiszik ők a normálisak. Emiatt hoznak létre mindenféle pártot, egyesületet, és azt remélik, hogy egyre több ember csatlakozik hozzájuk.

Bolyongott a kórház folyosóján, így jutott el a könyvtárba. Nézegette a könyveket, míg a kezébe akadt egy régi, poros példány, érdekes címmel: A bölcsesség útja. Kinyitotta, szeme végigfutott a kezdősorokon: Kínai paradigma (Vázlat) – „Hol fellép a rendtartás, fellép a név, s mert már fellépett a név, ismerni kell a határokat, s így elkerülni a csapásokat” (Lao Ce: Az út és erény könyve, Weöres Sándor fordítása)

Igen, ezt mondja ő is, mióta bolondnak nézik. Mit is? Azt hogy a rengeteg törvényt, amit hozunk, miért hozzuk? Az ÉN védelmére! A név fellép, vagyis kialakult az Én. Ami nem volna baj, de mivel minden vágy az Énhez tartozik, le kellene ezeket a vágyakat csökkenteni, határt kellene ezeknek szabni, mert… A homlokára csapott, eszébe jutott a nyolc boldogság egyike: „Boldogok a lelki szegények” – vagyis a kevés vággyal rendelkező emberek… Megnyugodott. Mondhatják ezután bolondnak. Kísérletezhetnek rajta. Nem érdekli többé. A szívére hallgatva fog élni ezután. Mert csak így érdemes.

Ruszka Zsolt