Fotó: Steigerwald Tibor

Hűvös őszi reggel megfigyelő érkezik az Olt menti bányába. A román főnökség úgy döntött, hogy kiküldenek egy zöldfülű mérnököt, ide a székelyek közé, hátha tanul valamit, megérti, hogy működnek a dolgok errefelé.

Ki is jön azonmód egy szipkanyakú illetékes, egy olyan igazi „fontos ember” alkat. Magyarul egy szót sem tud, hát kirendelnek melléje egy embert a tanácstól, hogy fordítson. Na, az illetékes elvtárs összejár mindent a bányában: nem elég habos a felmosó víz, nem elég tiszták a kőhordó kocsik, túl hangos a gép. Egyszóval mindenbe beleköt, ami csak az eszébe jut, csak hogy megmutassa, ő a főnök. Amikor a kantinba készülnek ebédelni, észreveszi, hogy egy macska ólálkodik a kantin előtt.

– Miféle macska ez? – kérdi rögtön a kijelölt tolmácsot, aki tovább kérdezi az ott lévő emberektől.

– Ja, hogy ez a macska? – feleli az egyik sofőr. – Az a vállalaté, tudniillik a macska megfogja az egereket, s akkor azok nem járják a konyhát.

– S aztán miért ilyen sovány? – kérdi a fordítónk a nagyon fontos román elvtárs utasítására.

– Mert csak egeret eszik, azért – mondja sunyi mosollyal az arcán a sofőr.

Megint összeráncolja a homlokát az igen fontos elvtárs. Itt az újabb alkalom, bele lehet kötni valamibe. Ezek a székelyek éheztetik a vállalati macskát.

– Ne hazudjon ember, nincs az a macska, amelyik csak egeret eszik. Vállalatunk macskája nem lehet sovány. A kommunizmus munkása nem lehet alultáplált – fordítja átszellemült arccal a bérenc, már-már saját magát képzeli nagyon fontos embernek.

– De ha mondom, ez a macska mást nem eszik meg. Még a húst se eszi meg, csak hányódik előtte. Tudja, kérem, itt felénk nagyon komolyan veszi mindenki a dolgát. Még a macska se hajlandó mást megenni, csak az egeret, mert ez a feladata. De tudja-e mit? Mondja meg az elvtársnak, hogy bebizonyítom, de nincsen ám az ingyen.

– Hát, mit kérnél?

– Én egy láda sört, munka után legyen, amit megigyunk a fiúkkal a korcsomában.

– No, idehallgass, azt mondja az elvtárs, hogy ő veszen egy ládával, ha igazad lesz, de ha neki lesz igaza, akkor te kettőt veszel, nehogy őt nézd hülyének.

– Jól van – vágja rá a sofőr határozottan.

A nagyon fontos elvtárs kér egy bécsi szeletet a konyháról. Gondosan összevágja apró darabokra, hogy a kis cirmos munkás könnyen tudja megrágni. Kávéscsészében rakják ki a finomságot a kantin küszöbére. Szerencsétlen macska úgy meg van illetődve, nem mer odamenni. Kezdi hívogatni a nagyon fontos elvtárs: Haide, haide! De a macska nem mer odamenni.

– Nem úgy kell azt – mondja a sofőr. – Piszuuu-pisssz-pissszzz!

Erre a macska bátorságra kap. Elkezd óvatosan odasomfordálni. Szegény sok seggberúgást kapott életében, amikor a konyháról próbált lopni. Tudja jól, mitől fél, sokszor dobták már meg a sapkájukkal a bányászok. Már szinte ott van a kávéscsészénél. Elkezdi szagolgatni a finom bécsit. Szeme sarkából meg mindig az embereket figyeli, nem meri beledugni az orrát. Szagolgatja-szagolgatja, egyszer aztán megszólal a sofőr: – No, románul mondom, hogy az elvtárs is értse: MÖN-KÁCCCCC! – ordítja jó hangosan. Ebből a macska a „káccc” részt hamar megértette, mert vágtában hagyta el a küszöböt. A sofőr széles mosollyal áll, a fordító sem bírja már hivatalos pofával, a leskelődő konyhások pedig a hasukat fogják az elfojtott röhögéstől.

Este a korcsomában jókat derülnek, amíg a megnyert láda sört isszák. És ha valaki nem hinné el, hogy nálunk felé ilyen kötelességtudó macskák vannak, jöjjön el hozzánk, és egy láda sörért bebizonyítjuk.

Bartha Lóránt

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Jelzett utakon Csaba királyfi

Jé, négy nap múlva oda az esztendő egyhatoda! Kétségtelen, vagyunk. Kétségtelenek. Akár a Soha.   Sok nyugtalan ősöm mind oda. Én talán megnyugodtam. Kikövetelem nyugalmam, ha lebukom holtan   Fenn a Kárpátokban jelzett utakon járt az unokám a hóban. A nyoma máig ott van. Csillagösvénynek jelzett. Csaba királyfi lett, ígér áldott kenyeret, kegyelmet. Ott repült […]

„Me, Zári, me”

Tisler Gyula bá jó gazdaember volt. Egy pár házzal lakott lennebb Katrina-patakától. Két szép leánya volt az öregnek, jártak is utánuk a legények. Egyik este, éppen hogy elfogyasztották a vacsorát, hallja Gyula bá, hogy egyik bihala (bivaly – szerz. megj.) elöl a kútnál bőg, és súrlódik hozzá a kúthoz. Fel is kapta a vizet az […]

Az utazás

Ez is csak egy utazás lesz – nyugtatta magát az öreg. Nem kell félnie, mert hamar bekövetkezik. Nem fog érezni fájdalmat, s ha igen, nem tarthat az sem sokáig. Kihúzta magát az ágyban, nagy elhatározással, legalábbis úgy gondolta, hogy azt teszi. „Férfi vagy, hát légy férfi!” – emlékezett vissza apja szavára, amikor sorozták be leventekatonának, […]

Játékok

A kis unoka lerámolta a könyveket a legalsó polcról, és már mászna is fel rá. De a mama észreveszi, hamar valamit kieszel, és mondja is örvendezve: Tudok jobb játékot! – Hurrá! Játszunk? – Persze! – feleli a nagyi. – A mosatlan várhat! – Hurrá, hurrá! – ugrabugrál örömében. – És mit? – Főzünk, de nem […]

A pótolhatatlan traktorista

Jóska a legügyesebb traktorista az erdőn. Szinte nem ismer félelmet. Ott is el meri húzni a fát a csörlős traktorával, ahol mások még gyalog is szédülnek. Általában vidám szokott lenni, de ma valami kihozta a sodrából. Meleg van, fülledt nyári meleg. A levegő sem mozdul, csak a nyitott traktor ajtaján beszűrődő huzat hűsíti emberünk ráncba […]

A kéz hatalma

Fáradt kezem már nem kerget pillangókat. Reszkető tenyerem nem tud megnyugtatni pihegő madarat. Hisz úgy remeg gyönge kis teste, akárcsak két kezem, ahogy a félénk madárkát tenyerembe veszem. Az öreg kéz már nem épít, csak tataroz. Összegereblyéli évszakról évszakra a lehullott lapikat, feldíszíti vele az élet színpadán bensőd, múltad, emlékeidet. Hányszor hallottam: a jobb sokszor […]

Az Isten háta mögötti település

Amikor az Úristen megalkotta a Föld domborzatait, a földrészeket elválasztó nagy vizeket, amikor már a földeket is tarka virágszőnyeggel borította, a levegőt meg azok illatával, megalkotta a gazdag réteket átszelő kristály patakokat, ahol szomjukat olthatják az állatok, és az erdőrengetegeket, ahol menedéket lelnek. A patakcsobogást színes madárdallal cifrázta meg, olyan szimfóniákkal, amelyek boldogságot hoznak az […]

A sürgöny

Az asszony keze tehetetlenül hullott alá. Mint akit elhagy az utolsó erő is. Kezéből a földre esett a furcsán hivatalos iromány. Testének minden porcikáját rázta a sírás. A reményvesztettek kétségbeesett suttogásával motyogta maga elé a semmibe: tömegsírba. A sírás újabb hulláma rázta meg. Aztán munkához szokott erős kezével letörölte könnyeit. Gondolatai kuszák és zavarosak voltak. […]

Leltár

Bolygónk ostromára készül, álmait edzi vitézül, hacsak pihésedne szárnya, hegyet, folyót zabolázna. Söre nyitva, tévéig lát. Ennyi lenne csak a világ?   Zsoldosnak nevel a vaskor, csak eszik, alszik és tapsol. Álmot őrizz, álmát űzik, névtelenül skalpját tűzik. Szabad akaratod rejted? Ennyi lenne csak az ember?   Meztelen küldetés a rajt. Bukod az utolsó kanyart? […]

A favágó

Ez akkor történt, amikor nem vörös és barna, hanem sárga volt az ősz… Akkor ősszel valami keserű embergyűlölet vett erőt rajtam. Az életem zsákutcába torkollt. Legalábbis úgy éreztem abban a pillanatban, amikor betértem az utamba kerülő első sarki kocsmába. Előtte nem jártam ilyen helyekre, tudod, a neveltetés, a család, a munkahely és saját gátlásaim visszatartottak […]

Egyperces az otthontalanságról (Édesanyámnak)

Fénymásolt, színes képet nézek. Nyári alkonyatba hajló falusi udvar, régi, lakatlannak tűnő kúria, a közelben patak folyhat valahol, talán egyszer kiöntött, a falakat nyaldosta az ár, még nem száradtak meg teljesen. Az udvar kopár, köves, a ház előtt füves ösvény húzódik, a gyatra léckerítés mögött. Határtalan csend, távol a világ zajától. Gondolatban körbe járom az […]

Öt sor az anyanyelvről

Főnév-fenyők őrt állnak a határon, de hol a határ? Ágak között csillan-villan-cikázik sok ige-madár. Melléknevek szivárvány-ölelése mindent összezár. Kötőszavak acél-karjától lesz tartós a sziklavár. Tékozló fiú, ím, jövök, nyelv-édesanyám hazavár!

Anyanyelvből katedrális

Beteg-féltékenyen őrzöm kertem-királyságom, Valósabb a valónál, bár nagyobb része álom. Drágakő-nyelv, Eulália, rejtesz szó-gyémántokat, Imádságos kézzel formált minden ige-áldozat. Rigolyás rím, fürge ritmus, édes kényszerítés, Fegyelmezett, okos szavakból áll a kerítés. Szótag-forrás, mondat-folyó, élet-víz a földnek, Magánhangzók felhők között lágy szivárványt szőnek, Anyanyelvből katedrálist térnek és időnek.

Feleselő történelem

A Kis-Szamos mindkét partján kergetőző szelekkel bomladozott a sovány tavasz. Tamási Áron élénk fekete szemébe húzott, nagykarimájú, drága kalapjával, mit nem akárhol, éppen Londonban a csekefalvi Cs. Szabó László szeme láttára – mint hunok Nyugaton – vett volt egy sistergő, borzas mozdony öntelt rikkantására, hogy mozduljon, ha vele akar tartani, mórestesen csak elfoglalta a helyét […]

Őszben a nyár

Érzed-e még bőrödön a nyarat, a zsongón lebegő fátyolfinom mámort, a menta fűszerét, s ha a szegfű illat hozzád ért néha, és Nap tüzével átfont? A kaszálóréten, ahol széna száradt, szalmakalapoddal intettél a nyárnak, s amikor az izzás esti fénybe hullott, álom-cserepekből építettél várat.   Érzed-e még az ízek örömét, a kacagó málna mézeskedvű dalát, […]