Szociáldemokrata korrekciók

Minekután fű alatt a V4-ekkel, sőt horribile dictu a magyar kormánypárttal és annak vezérével, Orbán Viktorral „cimboráló”” Liviu Dragneát kivonták a kül- és belpolitikai egyenletből (a szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban legalábbis szokatlan együttállás – rögtön egy elvesztett választás után, vagy inkább következtében), a szociáldemokrata választmány a hivatalban levő miniszterelnöknőt helyezte a párt élére.

Avagy a párt rögtön korrigálta a Dragnea-éra legfontosabb hendikepjét, azt, hogy a pártelnöki munkavégzés (a bonyodalmas igazságügyi Canossa-járás mellékhatásaként) különvált, sőt összeférhetetlen volt a miniszterelnöki pozícióval. Logikus lépés, hiszen a pártvezetés és az általa birtokba vett végrehajtói hatalom kényszerű szétválása állandó konfliktusforrássá vált, ami esetenként a parlamenti többség döntéseinek a végrehajtását kockáztatta. Ingatag helyzetet teremtett, versenyhelyzetet, s nemcsak a koalíción belül, hanem még a párton belüli kalandorokat is megihlette.

Vagyis a szociáldemokraták visszatértek a kormányzás klasszikus, hatékonyságában igazolt hatalomszervezési modelljéhez: a választásokon győztes politikai szervezet vezére, a parlamenti többség karmestere – a pártelnök egyben a végrehajtó hatalom ura is. Ez egy biztos, az alkotmány által is garantált erőkoncentráció, bevált hatalmi képlet, ami Romániában stabilitást és kiszámíthatóságot ad az államügyek intézésekor. Ez az, ami Dragneának nem sikerült, s most összejött Dăncilának. A kongresszus ezzel a baloldali szavazótábor felől érkező elvárásának, a szervezet politikai teljesítményének felülvizsgálatára is kísérletet tett: a csattanós vereségre a belső harcok lezárásával és a hatékonyság ígéretével válaszol.

Egyrészt. Mert úgy tűnik történt egy másfajta korrekció is a Dragnea-éra politikai irányvonalát illetően. A választási kampány kellős közepében berobbant úzvölgyi botrány annak a jele, hogy a pártban lezajlott felfordulás helyzetbe hozta a soviniszta és a magyarellenes erőket is. Akik szívesen bekapcsolódnának az ellenzék kisebbségellenes hangulatkeltésébe, s a visszatérő 90-es évek kurzusától nemcsak édes nosztalgiát, hanem némi szavazatot is remélnek.

Pozsony János Csaba