Orvosi nyelven – magyarul

Ha nem lennének ezek a kerek évfordulók, szóljon a hír születésről vagy halálról, bizony sok mindenki és sok minden kiesnék az emlékezet rostáján, holott bizonyos eseményeket, személyeket felidézve akár példaként is állíthatjuk a maiak elé. Hírként jelent meg, hogy 305 éve hunyt el az a Pápai-Páriz Ferenc (1649. május10., Dés – 1716. szeptember 10. ,Nagyenyed), aki elsőként írta le magyar nyelven a betegségeket, ahogyan megjegyzi: a test nyavalyáit, s bizony meg kellett küzdenie nem csupán a betegségek anyanyelven történő megnevezésével, új orvosi szavak teremtésével, hanem e nyelvezet elfogadtatásával is meggyűltek a bajok. Mennyi gondunk van sokszor értelmezni az orvosok által jegyzett kifejezéseket, mennyire tudatlanok is vagyunk a betegségnevek és gyógymódok területén, főleg, ha azt nem anyanyelvünkön közlik!

Úttörő volt tehát a mi orvosunk, a 17. század nagy tudósainak egyike, aki hasonlóan más erdélyi ifjakhoz, végigjárta Európa akkor számításba jöhető főiskoláinak jelentős hányadát, s hiába ajánlottak neki Heidelbergben egyetemi oktatói állást, ő tudományát hazahozta, s itthon boldogult úgy, ahogyan tudós kortársainak nagyobb része. Ebbe belefért a siker, az elismerés, de bele a kényszerbujdosás és a kegyelemkenyér is. Negyven éven át volt a nagyenyedi kollégium tudós professzora, s mégis kénytelen volt II. Rákóczi Ferenctől támogatást kérni, aki küldetett is neki hatszáz forintot. Vajon mire volt ez elég?

Tanár, filozófiadoktor, orvosdoktor, de nevét az utókor főleg azért jegyezte meg, mert Pax corporis (A test békéje) című munkája nyelvtudóssá is emeli. És hogy miért, kikért cselekedte ezt? A hosszadalmas címből hadd másoljam ide a lényeget: „Házias-Czelédes Gazdáknak és Gazdaszszonyoknak, akik városokban és falukon laknak, és sok ügyefogyott szegényeknek hasznokra, mennyire lehetett értelmessen, világossan és bővebben Magyar nyelven”. Világos, nemde? Könyvét 1690-ben Kolozsváron, nemsokára Lőcsén adták ki, s aránylag rövid idő alatt több kiadást is megért.