Felhívás!

Mindenki napja!

Ha már a magyar kultúra napjáról szólunk, nem kerülhetjük el, hogy pár szóban bár, fel ne elevenítsük Kölcsey Ferenc alakját.  A magyar irodalomnak, de talán az egész magyar szellemi életnek kevés olyan szelíd, szerény, visszahúzódó személyisége van, mint a Himnusz költője. Sokoldalúsága feljogosít annak kijelentésére, hogy a magyar kultúrának egész bástyáját építette fel, hisz nem csupán leírt mondatokban harsogta el mindenkori véleményét, hanem kiváló szónokként is állta a sarat, s nem osztálya, nemesi származása mondatta vele a villámerejű szónoklatokat, hanem azoknak érdekében emelte fel hangját, akik őt képviselőnek küldték. Ügyük képviselőjének. És íme, az igazmondás, a határozottság úgy csendül ki ezekből az országgyűlési beszédekből, hogy azoknak a megszívlelése nem csupán a politikusok, a szellemi élet nagyjai, az irodalom és művészetek alkotói számára keltenek szégyenérzetet vagy büszkeséget, felháborodást vagy bátorítást, hanem mindazok számára, akik akkor, a reformkor hajnalán, forradalmak előszelében viselték el a korszak kihívásait, álltak az általa kinyilvánított jogos kérelmek, követelések mellé, avagy egyszerűen leseperték az asztalról azokat.

A Himnusz mintegy összegezője annak, amit Kölcsey és mellette sokan mások éreztek, s meg is fogalmaztak abban a válságos időben. Kölcseyről nem sokat tanítanak az iskolában, annak idején félve ejtették ki a nevét, de nagyon sokan kiejtették, s még a Himnuszt is elénekeltették, igaz, a nyolc strófából az elsőt szoktuk mondani, énekelni, de ezen kívül sokan talán azt is tudják, hogy félszemét elveszítette egy kisgyerekkori balesetben. Ha lett volna akkoriban vakcina a himlőre, bizonyára nem sérült volna a szeme, de a fekete himlő – ma már ez sem divatos kifejezés! – nem kímélte, s a nagyon korán árván maradt gyereknek mindezt egyedül kellett átélnie. És amikor legfontosabb versének befejezése emlékére kihirdették a kultúra napját, s 1989-től rendszeresen meg is tartják, nem feledkezhetünk meg arról, hogy igenis, a magyar kultúra, a magyar szellemiség, a magyar anyagi kultúra (a mesterségeket is beleértve) az, ami tarthatja bennünk a lelket ebben a zűrzavaros, kusza, össze-vissza világban!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.