Gyilkos kommunizmus

A Magyar Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Az időpont kiválasztása nem véletlenszerű, hanem a választásokon győztes Független Kisgazdapárt főtitkárához, Kovács Bélához fűződik, akit 1947-ben ezen a napon tartóztattak le és hurcoltak munkatáborba a Magyarországot megszállva tartó szovjet hatalom hatóságai.
A 20. században két, vészesen terjedő szellemi járvány pusztította az emberiséget: a fekete és vörös pestis, vagyis a nácizmus és kommunizmus. Az általuk szedett áldozatok pontos számát talán sohasem fogjuk megismerni, mert az idevágó bizonyítékok egy részét megsemmisítették vagy titkosították. A kutatások során felszínre került, majd nyilvánosságra hozott adatok azonban így is megdöbbentőek. Hiszen Rudolph Joseph Rummel és Chris Bănescu Amerikában élő professzorok szerint a nácizmusnak 20.946.000, míg a kommunizmusnak világszerte 148.770.000, Romániában pedig 435.000 halálos áldozata volt.
Az utóbbi huszonnyolc évben született korosztály, sajnos csak nagyon halvány ismeretekkel rendelkezik minderről. Éppen ezért nekünk, a kommunista diktatúra szenvedő alanyainak, kötelességünk emlékezni és emlékeztetni annak kegyetlen voltára. És nem megszépítve, hanem a maga nyers valóságában, amint egykor kénytelenek voltunk megélni és átélni azt. Annál is inkább, hogy egyesek igyekeznek fátylat borítani a terror, bezártság, kiszolgáltatottság és nincstelenség sötét korszakára. Ez pedig a mai létbizonytalanságot gerjesztő világban súlyos következményekkel, például egy újabb diktatúra bevezetésével járhat.
Ne hagyjuk hát a feledés homályába merülni a múltat, mert annak pribékjeit és holdudvarukat is csak az emlékezet ébrentartásával és bűneik számonkérésével lehet kipenderíteni, és örökre távol tartani a hatalomtól. Ugyanakkor a jelen nehézségeit sem a történtek elferdítésével, hanem egy emberibb világ megteremtésével lehet leküzdeni. Ennek megvalósítása pedig rajtunk múlik, de csak bátor fellépéssel, az igazság ismeretének birtokában, jóvátétellel és a már egyszer elkövetett hibák kiküszöbölése által lehetséges.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 28., 19:58
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Ez a cikk valo igaz,meg akkor is ha a bolsevistak utodai gunykommenteket kuldenek be a cikk iroja ellen.A bolsevizmus es az ezt koveto kommunizmus a vilag leggyilkosabb diktaturaja volt.Gyilkosabb mint a naci diktatura.Azoknak akik nem hiszik ajanlom az Orok tel cimu 2018-as magyar filmet,vagy a sok dokumentumfilmet Stalinrol es terrorrendszererol,vagy A Recsk-i tabor rabjai cimu magyar filmet,vagy a Mansfeld cimu magyar filmet,vagy a Stalin cimu filmet,vagy a Death of Stalin (Stalin halala) cimu 2018-as francia-angol-belga koprodukciot stb. Csak ra kell az interneten keresni es megtalaljatok mindezeket meg sok mas ennel durvabb es hihetobb dokumentumokkal es filmekkel egyutt. Ugyhogy mig hulyesegeket irkaltok,jobb volna a dolgok utan nezni es csak azutan megszolalni.

  • User
    Dátum: 2018. március 1., 10:33
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Romaniaban szocializmusnak hivtak,Magyarorszagon nepi demokracianak es az oroszoknal elobb bolsevizmusnak,aztan kommunizmusnak,”fiam”.De ha mar igy minden idiotanak ki kell magyarazzam magam,akkor meg sebteben ajanlok neked nehany filmet,hogy lasd milyen “rendes” emberek voltak a komcsik akiket annyira partolsz.Ezuttal roman produkciokat:1.Cel mai iubit dintre Pamanteni,2.Binecuvantata fii,inchisoare,3.(ez a legjobb!)Memorialul durerii(Lucia Hossu Longin tevesorozata).Ha mindezeket megnezted,majd azutan irogass ide vissza!

  • User
    Dátum: 2018. március 1., 11:51
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Es ami a legfontosabb.A kommentek minuszozasabol latszik,hogy a bolsevik fajtatokbol milyen sokan vagytok meg ma is ebben a koszos bolsevik hordak leszarmazottjai altal vezetett orszagba.Ezert megy ez az orszag ilyen “jol”,”fiam”.

  • User
    Dátum: 2018. március 1., 12:03
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Azert irtam igy,hogy a bolsevizmus es az azt koveto kommunizmus ,mert a bolsevizmus az a Lenini es Stalini rendszerekre illik,amit aztan reformaltak a komcsik (ez a reform azt jelentette,hogy evente nem 2 000 000 embert vegeztettek ki csak 5 000-et es nem 3 000 000 embert kuldtek gulagra meg munkalagerekbe,hanem csak 20 000 et!) es ezt mar szocializmusnak es kommunizmusnak neveztek.Most mar erted,”fiam”?!

  • User
    Dátum: 2018. március 1., 16:25
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Filmek, lol. Normális ember ilyen fajsúlyos témákban minimum könyvekből informálódik. Mondjuk nem a Kommunizmus Fekete Könyve típusú esti mese-könyvekből, amelyekről már publikálása után kiderült, hogy a szerkesztő a háttérből erőltette a kötet szerzőit, hogy még ha irreálisan is, de tornásszák fel az áldozatok számát száz millióra, mert gondolom az szép kerek szám, még a korunk anti-kommunista prokátorai által is könnyen megjegyezhető, különösen azok által, akik olyan nonszensz fogalmakat használnak néha, hogy “kommunista állam” (gyengébbek kedvéért megsúgom: ilyen nincs, soha nem is volt, soha nem is lesz, ugyanis aki akár egy sor kommunista filozófiát is olvasott, tudja, hogy a kommunizmus állam nélküli rendszer, nem, nem csak az anarchizmus az). Az olyan finomságokról nem is beszélve, hogy a fent említett mesekönyv természeti katasztrófákat is bevesz a “kommunizmus áldozatai” közé, amelyeket ezek a rendszerek enyhítettek, vagy hogy Mao vélt tömeges gyilkosságai ellenére Kína lakossága uralkodása végére valahogy mágikus módon mégiscsak megduplázódott. Egyik előttem szóló jól mondta: a kommunisták mindenkit megöltek. Mi csak programozott hologramok vagyunk, akik feladata azon vitázni, hogy mi történt mielőtt a kommunisták mindenkit megöltek volna: MINDENKIT! Ébredjetek emberek! Átvernek titeket! Még csak nem is léteztek!

    • User
      Dátum: 2018. március 2., 9:02
      ÉRTÉKELÉS: 4

      1. Ha kommunista állam nem létezik, akkor hogyan nevezzük azokat az államokat, amelyekben a kommunista párt tette rá a kezét a hatalomra? Vagy miért nem vonatkoztatható ezekre a “kommunista” jelző? 2. Például az ukrán holodomor is mesekönyvbe illik? Hogy csak egyetlen példát említsek… (A félreértés elkerülése végett: nem “Bedő úr” vagyok, és semmiféle “zsidózást” nem látok abban, ha valaki utalást tesz a zsidók és a bolsevizmus közötti szoros összefüggésekre. Lásd a pl. Tanácsköztársaság.)

  • User
    Dátum: 2018. március 1., 23:24
    ÉRTÉKELÉS: -1

    “Filmek, lol.”Nem hitelesek.Ugy-e?! Mikor a magyarokrol,vagy barmely mas nemzetrol pl. oroszokrol csinalnak ilyen filmeket,akkor a bolsevista zsidok mindeg megcafoljak ezeket.Mert ugyebar a bolsevizmust is ok szabaditottak erre a vilagra,hiszen a nemet szarmazasu zsidonak Marxnak az elvei.Senkit nem oltek meg a bolsevikok,szerinted.Ezek mind “jo “gyerekek voltak.De a Saul fia cimu film,meg a Schindler listaja azok mar “hitelesek” ugyebar.SZERINTETEK!Mert ezen a vilagon mas nem szenvedett csak a zsido nep ,masutt nem voltak tomegmeszarlasok,gulagok,politikai foglyok.Ezeket mind le kell szerinted tagadni,mert csak egy nep szenvedett,a kivalasztott.Irnek en a hozzad hasonloknak olyan kommentet ide,hogy azzal nem dicsekednel el a fajtalan fajtadnak ,csak nem akarom ezt az ujsagot bajba keverni,meg aztan amugy sem tennek ki az oldalra.Na hordd el magad innen voros ordog,de gyorsan!

  • User
    Dátum: 2018. március 2., 10:51
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Miert lenne zsidozas az ha valaki megirja,hogy Marx zsido volt,vagy Berija a bolsevik Oroszorszag titkosrendorsegenek a fonoke zsido volt.A zsidoknak igenis nagyon sok kozuk volt a bolsevizmushoz.

  • User
    Dátum: 2018. március 2., 10:47
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Na de akarsz hallani eredeti “Joszivbol” jovo zsidozast.Akkor hallgasd meg a Youtube-on a Divizio 88 egyuttes dalait.Ez nektek szol bolsevik,cionista zsidoknak akik letromfoljatok a kommentjeimet.Ime egy idezet egyik dalukbol:”Zsido,cigany,cigany,zsido , egyre csak josztok es soha el nem fogytok, (…)”

  • User
    Dátum: 2018. március 2., 10:08
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A csattanojat nem kellett volna levagjatok.De igy is koszonom,hogy ennyit is kiirtatok belole.Igy igaz.Ha majd a Youtube-on meghallgatja akkor megtudja,hogy mi az uzenet,amit a vegebol kivagtak a moderatorok.

  • User
    Dátum: 2018. március 2., 11:25
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Huha.Most veszem eszre,hogy mi a tulajdonkeppeni bajotok a kommentjeimmel.Hiszen az elso kommentembe azt irtam,hogy a bolsevik diktatura,idezem”Gyilkosabb mint a naci diktatura”.Na ez valtotta ki a kivalasztottakbol ezt a nagy folhaborodast.Hiszen ilyet,hogy mondhat valaki?! Hat,szerintuk(a kivalasztottak szerint!) megiscsak 5 000 000 zsido aldozat az tobb mint 10 000 000 ukran aldozat vagy mint a 21 000 000 orosz aldozat ami csak a Stalin remuralma alatt volt legyilkolva.Valoban nekuk van “igazuk”.Hiszen az ok szemukbe a tobbi nepek sorsa ,szenvedese es halala egy fabatkat sem er.Ha egyszer nem zsido az aldozat akkor a gyilkossag meg sem tortent.Igy van,kivalasztottkaim?! Es ha nem volt gyilkossag,akkor ,szerintuk(a kivalasztottak szerint!) gyilkosok sincsenek.Pont.Igy akarod mondani,ugy-e “fiam”.Csakhogy ez velunk nem megy,mert azert minden goj nem hulye,ahogyan ezt ti elkepzelitek.