Erdély harangoz a mélyben

Bizonyára sokan ráismernek e verssorra: Reményik Sándor az erdélyi, ha nem az egyetemes magyar lírai költészet egyik legmélyebbre ható, lelki megrázkódtatást és felemelő érzelmeket közvetítő alakja. A járvány miatt ki is esett emlékezetünkből, hogy születésének kerek évfordulóján méltassuk személyiségét, elkötelezett erdélyiségét, az anyanyelv, az iskola és a templom megóvását szolgáló, utolérhetetlenül következetes kiállását. 1890. augusztus 30-án született, s bár tehetsége révén a végveszély idején maga is továbbállhatott volna, ő maradt, itthon maradt.

Verseiben hangot is ad az eltávozottak iránti fenntartásainak, s az 1918–1919-ben született alkotásait közreadó gyűjteményének címe is éleslátással tör pálcát a helyben maradás, a fel nem adás mellett, ad hangot a megváltozott körülmények miatti megrendültség és kiábrándultság okozta kábultság feloldásáért folyó lelki küzdelem fontosságának. Már az is jelzi állásfoglalásának tudatosságát, hogy Végvári néven jegyzi ezeket az első költeményeket, s magát a kötetet is. Segítsetek! (Hangok a végekről) – ez a címe a közvetlenül a bukás, a feldarabolás után megjelent kötetnek, s erre a felhívó, tettekre késztető, a segélykiáltások zúgásának megértésére buzdító, segítségért Istenhez forduló szózat talál visszhangra a jóval később, 1935-ben megfogalmazott és erkölcsi mértékként is felfogható verssorban: „Halljátok! Erdély harangoz a mélyben!”

A Pásztortűz című irodalmi lap, amelynek elindításában és szerkesztésében nagy szerepet vállalt, kedves és keresett olvasmánya volt éveken át azoknak, akik az irodalomban, a művészetekben nem a zajos, ökölharcos kiállást keresték, hanem a kiegyensúlyozottságot, a néma, de dacos küzdelmet, a soha fel nem adott reményt. Az emberekben, de még Istenben is időnként csalatkozott, de emberi méltóságát mindvégig megőrizte, betegségében is példamutatóan elviselt szenvedései nem törték meg. Sajnos, már ideje sem volt teljes mértékben megízlelni az 1940-es visszatérés édes mámorát, egyéb mámorok segítették abban, hogy 1941. október 24-én véglegesen megpihenjen.