Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Emelt hangulat és jó zene…

Pénteken a volt autóvillamossági alkatrészeket gyártó vállalat (IAME) dolgozói huszonnyolcadik alkalommal találkoztak az Electro-sportpályán. Ennek a csodálatos közösségi szellemnek a létezését bizonyították ritka összetartásukkal.

Közismert, hogy a ’70-ben, ’71-ben és ’72-ben érettségizett, volt „leánylicisek” és mikósok, akik nem mentek egyetemre, szinte testületileg álltak be az újonnan alakuló gyárba. Még nem volt kész a gyár, így eleinte busszal ingáztak Hétfaluba, a hasonló profilú gyárba tanulni. Ezeken a „kirándulásokon” a nagy csapat összekovácsolódott, és az egymás iránti megbecsülés, tisztelet mára is megmaradt. A ’73-ban Szentgyörgyön beindult gyárban mindenki, mindenkit ismert. Barátságok, házasságok alakultak ki.

A múlt rendszerben a hatalom úgy intézte, hogy a háromszéki egyetemet végzetteket valahová Moldvába vagy Havasalföldre helyezték ki, ám a leleményes székely ifjak szép lassan hazaszivárogtak, munkát találtak a „dudagyárban”.

A gépgyártók napjára, július első péntekére időzítettük az idei találkozót, hiszen azt a gyár működésének ideje alatt is megünnepeltük. Sajnos évről évre fogyatkozunk, de ennek ellenére a remek hangulat megmaradt. A miccseket, flekkeneket Nagy Manyika, szintén a gyár egykori alkalmazottja biztosította. A Vándor zenekar: Sonka Lóránd és Szabó Jocó biztosították a hangulatot és jómagam is a mikrofont ragadtam, a nótáimra még táncra is perdültek.

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük