Elment, Zseka is elment

Immár lassan egyik kezünk is elég lesz arra, hogy megszámoljuk, hányan is maradtak még a hajdani Megyei Tükör legénységéből. Volt, aki egyszerűen csikócsapatnak nevezte azt a tucatnyi legényt és hölgyet, akiket Dali Sándor hívott közös lapcsinálásra 1968 elején, s akikkel meg tudta teremteni a csodát: az első lapszámtól kezdve sikerült olyan szintet biztosítani, amely nem csupán az olvasók körében, de a befutott szerkesztői, írói körökben is elismerést és nagy várakozást váltott ki. Talán voltak olyanok is, akik a kifulladásra vártak, időnként gáncsokat is vetettek, de az újságnak sikerült végig biztos lábon maradnia. Időközben szerkesztők, újságírók mentek el, mások jöttek, de a kapcsolat mindenkivel végig, még mára is megmaradt.

A sepsiszentgyörgyi színházi figyelő kétségtelenül igen meghatározó módon tudott véleményt alakítani a színművészetet foglalkoztató környezetben, s ennek legfőbb hozzáértője, szinte egyedüli művelője Zsehránszky István volt. És most már elment, Ő is elment. Jelen volt fontos érveit felsorakoztatva a színház kapcsán az első lapszámban, s jelen mindenkor, ha valahol színházról esett szó. Emlékszem, rövid ideig tartó illyefalvi tanárkodása alatt is sok idejét töltötte a színházi deszkák közelében, egy időben még rendezésre is felkérték, és amikor együtt szerveztük a városi művelődési házban, ahol ma a cégbíróság működik, irodalmi körünket, akkor is a színpadról beszélt. És később is, amikor másfelé fordult szekere rúdja, más szerkesztőségekbe hívták, ez maradt élete fő témája. Persze, sok egyéb mellett.

Amit végzett, csendben végezte. Sokszor megérdemelte volna a rangosabb elismerést, de lehet, túl szerény volt ahhoz, hogy magát fitogtassa. Pedig kiváló szerkesztője, főszerkesztője volt több lapnak is, színházi kollokviumok, köztük nemzetiségi színházi találkozók kiötlője, mindenese; fordított, tolmácskodott, s ott volt mindig, ahol számítottak rá.

Elment, Zseka is elment. Jó lett volna még legalább egy jó humorosat beszélgetni vele, mint tettük akkor, amikor együtt lehettünk. (Kolozsvár,1944. április 3. – Bukarest, 2021. április 12.)