Felhívás!

Csend

Még soha nem éreztem olyan csendet a faluban, mint most, amikor valami végleg megváltozott. Akkor sem éreztem ezt, amikor hó lepte el az utcákat, vagy amikor egy átmulatott karácsonyi bál után mezítláb sétáltam haza, mert már nem tudtam járni a meglehetősen magas sarkú cipellőmben. A csend sokféle lehet, ismerjük mindannyian, mert a csend is megtanulta már az embereket, és jobban követi az eseményeket, mint a legjobb riporter. De ez a csend most valamiért más.

Ahogy húzom magam után fáradt lábaimat, gondolataimba beletemetkezve, megérzem, hogy itt most valami történt, mindannyiunkkal. A bevásárlóközpontban a néni most máshogy emeli le a polcról a tojást, a bácsi máshogy veszi át tőle, és miközben a dobozt megfogja, finoman érinti meg az idős hölgy kezét. A néni elmosolyodik, a bácsi persze nem néz rá, de negyven év van ebben a rá nem nézésben is. Letörölhetetlenül. Letagadhatatlanul.

A nő most nem vonszol maga után sikító gyereket, és a gyerek nem nyafog csoki után. A kosztümös, gondosan kisminkelt hölgy illatozik, drága parfümjét érezni lehet már méterektől, de nem telefonál hangosan felkacagva egy-egy mondat után, és nem hallom hangját, amely annyira felszínes, hogy végigfut rajtam a hideg a gondolattól: csak úgy ne kelljen élnem, mint ő… A srác az edzőteremben még most is rámkacsint, de nem úgy, hogy közben leveszi a ruhám a tekintetével, inkább sármosabb és kedvesebb, amitől mosolyra húzódik a szám, és nem felfordul a gyomrom. Senki nem veszekszik, nem zizeg a tér, nem trappol, nem csattog, nem feszít.

Ez most másfajta csend. Olyan, amilyen még sosem volt ebben a faluban. Ez most nem olyan csend, ami csak kifelé az – de közben ott a feszültség –, mert bent kattog az agy: arról, hogy hová menjünk nyaralni, melyik ruhát vegyük meg, melyik szeretőnkhöz fussunk, melyik különórára vigyük a gyereket, mit és ki, hogy szerezzünk meg, mit, miből fizessünk ki? Ez most egy másikfajta csend, mert most nem maradt más, csak az élet maga. Csendesen és lüktetően, úgy, ahogy van. És azzal, akit beengedtél ebbe a csendbe magad mellé. Azt hiszem, pár hete minden megváltozott.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 27., 19:18
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Fikker János:

    Más lett az élet…

    Üres a csend most ,értelmezhetetlen.
    Béklyóba verte a megfoghatatlan.
    Ez a csend már nem ugyanaz,
    nincsen valami rendben…

    Ráült a járvány, titkos” koronás”.
    Fulladásba kényszerítette.
    Ez a csend már nem ugyanaz,
    más lett a reggel,és az este…

    E furcsa csend, most ismeretlen.
    Nincs neki párja a világon.
    Ez a csend már nem ugyanaz,
    más lett az élet,és az álom…
    2020 Március 27.