Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă szerint Románia felkészült egy női államfőre

Dăncilă szerint Románia felkészült egy női államfőre Románia

Románia felkészült egy női államfőre, és az Európai Unió és a NATO tagjaként mindig nyitott volt, és ezt be is fogja bizonyítani a november 10-ei államelnök-választás alkalmával – mondta szerdán Feteşti-en Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje.

Hirdetés
Hirdetés

„Azt hiszem, Románia felkészült egy női államfőre, mert amint tudjuk, minden családban a nő az, aki igazgatja az otthoni ügyeket, a nő foglalkozik a háztartással, gondoskodik a férjéről, a gyerekeiről, a szüleiről. Azt hiszem, a női államelnök tekintetében is gondolkodhatunk hasonlóképpen, aki az ország állampolgárait saját családtagjaiként kezeli, és egyensúlyt, egységet teremt ebben a nagy családban, felszámolja a széthúzást, és természetesen dolgozik, ahogy egy nő dolgozik a családban, folyamatosan dolgozik” – mondta Dăncilă.

Arra a kérdésre, miért gondolja úgy, hogy Romániának női elnökre volna szüksége, azt felelte, hogy a lakosságnak egyensúlyra, egyetértésre és olyan emberre van szüksége, aki együttérez és párbeszédet folytat az állampolgárokkal. Az utóbbi időben ugyanis az államelnökök nem tartották fontosnak az emberekkel való párbeszédet, a nyugalmat és a békességet, ellenkezőleg. Emiatt Románia megosztottá vált – vélekedett a PSD jelöltje.

Azt is kifejtette: most, miniszterelnöki mandátuma végén nyugodtan néz az emberek szemébe, mert egyetlen olyan döntést sem hozott, amely ellenük irányulna.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások