Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rizikés-sütőtökös rizottó

Rizikés-sütőtökös rizottó

Hozzávalók 2 főre (ha csak előételnek szánjuk, akkor 4-6 főnek is bőven elegendő): 25 dkg kerekszemű rizs, 15 dkg rizike (fenyőalja gomba), 15 dkg sütőtök, 5 dkg füstölt szalonna vagy sonka, 1 evőkanál olívaolaj, 1/2 dl száraz fehérbor, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1,2 liter alaplé (zöldség vagy csirke), só, frissen őrölt bors, 2 szem szegfűszeg, 4 dkg vaj, 5 dkg parmezán jellegű keménysajt.

Az olívaolajon pici sóval megdinszteljük az apróra kockázott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a kockázott sonkát vagy szalonnát is, kicsit pirítjuk. Aztán a megtisztított, felszeletelt gombát és az apróbb kockákra vágott sütőtököt is a lábosba tesszük. Együtt pirítjuk pár percig, míg a gomba kicsit átsül, aztán hozzáadjuk a rizst (át ne mossuk!), és újabb pár perc együtt pirítás után beleöntjük a bort. Hagyjuk elpárologni, majd lassanként felöntögetjük az alaplével, sűrűn kevergetve. Ha kell, kicsit még sózzuk, borsozzuk, beletesszük a szegfűszeget is. Addig kavargatjuk-öntögetjük hozzá merőkanalanként az alaplevet, míg a rizs megpuhul. A végén, mikor már lezárjuk alatta a lángot, hozzákeverjük a vajat is, és a reszelt sajtot is. Azonnal tálaljuk. (http://szellemafazekban.blogspot.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük