Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Háromszéki választási körkép: fokozódó verseny, elkényelmesedő szavazóbázis

Háromszéki választási körkép: fokozódó verseny, elkényelmesedő szavazóbázis Kovászna megye

Míg Háromszék városainak többségében versenyhelyzet körvonalazódik, addig Kovászna megye községeinek zömében hátradőlhetnek a választópolgárok és a jelöltek, mivel 19 településen ellenfél nélkül pályázhatnak a polgármesteri címért. Ez a kényelmes helyzet azonban óriási veszélyt rejteget – véli Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke és Bodor László, a területi szövetség ügyvezető elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ színeiben újrázni készülő megyeitanács-elnök emlékeztette a sajtó képviselőit, hogy a magyarok választáson való részvételi szándéka Háromszéken mindössze 50 százalék ebben a pillanatban, ezzel együtt azonban az AUR (Románok Egyesüléséért Szövetség) egyre inkább megveti a lábát az egész országban, így Székelyföldön is. Tamás Sándor kiemelte: mindeddig nem volt példa rá, hogy a megyei tanács élére és a magyar többségű falvak vezetői pozícióiba is indítsanak jelölteket, márpedig idén nemcsak Sepsiszentgyörgy, hanem Gelencén, Kökösön, Bardocon is polgármesteri tisztségére pályázik az AUR, nem beszélve a tanácsosi helyekről.

Tamás Sándor szerint fontos különbséget tenni a többi román párt és a szélsőséges nacionalista AUR között, mert míg az előbbiek világképébe a magyarság is szerepel, addig az utóbbiak egy „magyarmentes” Romániát képzelnek el. Mint mondta, helyi szinten csupán töredéke látszódhat az összképnek, az ország helyzetének, amelyben a kisebbség nem érvényesülhet képviselet nélkül. „Az az érzésünk lehet, hogy magyar világban élünk, de a nagy döntéseket nem itt hozzák” – vélekedett az elnök.

Kézdivásárhelyen feltörekvőben a román pártok

Ami a háromszéki városokat illeti, Kovásznán egyelőre csend honol, a polgármesteri címért Gyerő József az RMDSZ színeiben, valamint a PNL (Nemzeti Liberális Párt) és az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség) egy-egy jelöltje méretkeznek meg. A harmadik mandátumára készülő magyar polgármester az RMDSZ képviselői szerint várhatóan nagy támogatottságra számíthat. A sepsiszentgyörgyi helyzetet illetően Tamás Sándor úgy fogalmazott, az MPE jelöltje, Erőss Bulcsú részéről „némileg több szerénység illene a jelenlegi polgármesterrel szemben”, aki idén az ötödik mandátumára készül. Antal Árpád kihívói közé tartozik továbbá Kolcza István az EMSZ részéről, Dulányi-Balogh Szilárd az USR, Gavril Boitiș az AUR és Petru Oltean a PSD (Szociáldemokrata Párt) részéről.

Fotó: Pinti Attila

Kézdivásárhelyen mindeközben váratlan fordulatot vettek az események, az EMSZ korábbi jelöltjét, Szőts Emilt ugyanis visszaléptették, a párt pedig a függetlenként induló, de a PSD-PNL koalíció által erősen támogatott Imre Csaba mögé sorakozott fel. Az EMSZ tehát a helyi román pártokkal szövetségben méretkezik meg, de teljes listája csak az RMDSZ-nek és a koalíciónak van, a visszaosztást követően pedig így várhatóan akár három tanácsosi helyet fognak elnyerni a román képviselők. A két jelölt kihívója továbbá Lukács László MPE-jelölt is.

Tamás Sándor kihangsúlyozta ugyanakkor, hogy ha barótiként döntenie kellene, szemfülesebben tájékozódna a választási helyzetről az erdővidéki városban. Ahogyan korábban is fogalmazott, Derzsi-Ráduly Kázmért – aki eredetileg RMDSZ-esként indult volna, majd függetlenként jelentkezett, az MPE támogatásával – „bábpolgármesternek” véli, akinek döntéseit a háttérből irányítják. Az RMDSZ Baróton Benedek-Huszár János indulását támogatja, a helyi választmány döntése értelmében a korábban is polgármesteri címre pályázó Bán István ugyanis alulmaradt a szavazáson.

Tizenkilenc községben nincs kihívó

Háromszéken mindeddig nem volt példa rá, hogy ennyire sok községben egyetlen jelölt induljon a polgármesteri tisztségért, például Árkoson, Barátoson, Bereckben, Kommandón, Málnáson és Nagyajtán. Ennek kapcsán az elnök kiemelte, hogy a választópolgárok részéről is lehet veszély az elkényelmesedés, a megszokás, ha mindezt az országszinten és nem helyi szempontból vizsgáljuk. Kiemelte továbbá, hogy idén az RMDSZ nem indít jelöltet Előpatakon, a jelenlegi polgármester, Kovács László ugyanis leköszönni készül, a mindössze 4-5 százalékban magyarlakta településen pedig nem találtak más jelöltet a tisztségre.

Érdekes helyzet van kialakulóban viszont Bölönben, a PRPE (Pro Európa Romapárt) részéről ugyanis megpályázza a községvezetői címet Alexandru Racolța; mi több, nemrégiben a község unitárius lelkésze, Kozma Albert is jelezte részvételi szándékát független polgármesterjelöltként, versenyben az RMDSZ-es Ferencz Zoltánnal. Így Tamás Sándor szerint nemcsak az RMDSZ jelöltje kerül veszélybe, hanem az egész magyar képviselet is, mert a szavazatok megoszlanak. Mint mondta, a lakosság többsége román nemzetiségű roma, így etnikai szempontból is nehéz mérkőzés lesz a bölöni.

Bodor László az EP-választás tétjét hangsúlyozta. Fotó: Tuchiluș Alex

Kiemelte továbbá az RMDSZ színeiben induló Fodor Imre és a független Benkő Árpád fej-fej melletti harcát Illyefalván. Utóbbit az EMSZ támogatja, akik alpolgármestert is állítanának a jövőben. Versenyhelyzet alakulhat ki ugyanakkor Nagyborosnyón az RMDSZ-es Kanyó Antal és a PSD színeiben induló Ilie Nicolae között, Zágonban Kiss Augustin és a PSD, valamint USR jelöltjei között is.

„Nem készülünk különböző harcos kampányokra. Bizonyára lesznek olyan helyek, ahol ki fog éleződni a csata, ezek helyi kampányok lesznek, de egyértelmű, hogy ennek mozgósító ereje is tud lenni” – nyilatkozott Bodor László, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke az elkövetkezendő, szűk egy hónapig tartó kampányidőszak kapcsán. A szövetség képviselői hangsúlyozták, hogy a helyhatósági választások fontosak, nagy tétje azonban az európai parlamenti választásoknak van, így a pártok közös listájára leadott szavazatok lesznek az igazán mérvadóak.

Fotó: Tuchiluș Alex, Pinti Attila

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2024. május 14., 21:58
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Elég volt belőled Tamás Sándor, ezért nem megyünk el szavazni, gondolkozz el rajta, régebb is utáltuk a demokrácia hiányát. Te is a magyar demokráciadeficit terméke vagy Háromszéken.Miért kellene még egyszer rád szavaznunk? Elég volt belőletek.

    • User
      Dátum: 2024. május 15., 19:07
      ÉRTÉKELÉS: 1

      Igaz is, eleg volt a magyar uralombol, foleg Kezdin! Jojjenek Patruek! Szentgyorgyon senkit sem idegesit, hogy Antal Arpad az otodik mandatumara hajt, de itt nalunk „valtozas” kell minden aron! Csak vannak olyan valtoztatasok, amiket soha tobbe nem lehet visszacsinalni. Van, aki mar most Otilanak irja a nevet, hogy kesobb ne kelljen szegyenkezzen.

  • User
    Dátum: 2024. május 15., 7:46
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Baróton elképesztő, felfoghatatlan a Derzsi Samu hatalomvágya. Pedig lassan ő is rájött már a fiának a kudarcára és, hogy a kampányba beleőlt energia, pénz és idő fölösleges volt.

  • User
    Dátum: 2024. május 15., 7:39
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Végig hallgattam a videot és elovastam Imre Csaba bejegyzését: Istenem, legalább amikor egy közösséghez szól valaki, legalább akkor próbáljon összefüggően beszélni és helyesen irni. Aki a ‘lesz”-t hosszú sz-szel írja,attól ne várj sokat. A videoban is csak ekegnek-mekegnek. Ezek akarnak ünnepeinken a közösség elé kiállni és szónokolni, vagy esetleg majd románul mondják el a Talpra magyart ?
    Kedves kézdivásárhelyiek, ismerős a malacka és a farkas meséje? A farkas előre csak a lábát akarta a házba betenni, aztán már az egész állat be akart menni. Kézdin is hasonló helyzet alakul, amennyiben nem vigyáznak.
    A polgármester a település arca. Amilyen a megjelenése, fellépése, olyannak minősítik a települését is.

    • User
      Dátum: 2024. május 17., 16:24
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Hat a mostan polginak nagy arca van , anno annak idejen meg azt is megtiltotta hogy adventi gyertyt gyujtsanak az egyhaz kepviseloi, kikuldott egy zold mellenyes mukit es az gyujtotta meg az adventi gyertyat a foteren, ez anno 2022-ben tortent !

  • User
    Dátum: 2024. május 15., 15:24
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Fokozódó verseny!🤣🤣🤣
    Ez olyan mind amikor én jelentkezek az olimpiára hosszútávfutásra, de eltörik a lábam, hogy valahogy Etiópia győzzön!🤣🤣🤣
    Az a pár ellenfél ugyanabból a fazékból eszik évek óta és ahogy sokakat elnézek nem éheznek🤣🤣🤣🤣
    Bizalom, biztonság! Az aurra úgy sem szavazunk, de igyekezzetek a népért is tenni valamit!!!!
    Az 1ik közületek mit mondott? Pénz már nekem nem kell, de jól esik ha a paraszt éljenez!!!🤣🤣🤣

  • User
    Dátum: 2024. május 16., 5:40
    ÉRTÉKELÉS: 21

    Tamás úr azért nem ártana a valasztokal is néha szoba állni,és ki autózni falura is félre tenni a büszkeséget!Meg kérdezzni az egyszerű falusi embert,hogyan lássák a jövőt?Mert az RMDSZ motoja győznek a magyarok,de nem biztos ezúttal hogy az RMDSZ jut ki győztesen!Mert önöknek csak a hatalom az első ahogy Markó Béla bácsinak is ,O is minden áron kormányozni akart,volt is rá lehetőség.Szidjak az AURT de ha ők kerülnek kormányra Hunorka velük is koalíciós partner lesz velük!

  • User
    Dátum: 2024. május 16., 9:16
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Megint csak a cenzúra….Nem szép kedves szerkesztőség, újabb egyáltalán nem sértő hozzászólásomat nem közölték, na de értjük honnan fúj a szél.

  • User
    Dátum: 2024. május 17., 13:57
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ti látjátok, halljátok, hogy erősödött a hitelvesztésre serkentők tevékenysége? Az MTVA – ban egy fülbevalós cigánygyerek bíztatja a magyarokat, ha akarnak, akkor tehetnek-lehet. Kicsiből hozzák a nagyot. Újabban nem megy le a Nap az égről, hogy ne kerüljön valami hírek elé az a magyar Fekete Péter, aki magának két pakli kártyát osztott. Mi vakított el benneteket? A hazai römödöszö ragyogás, és a kétszínű kormányzási vágy is kezdett basavanyodni. Bosszant, hogy nem tudom a megoldást.

  • User
    Dátum: 2024. május 19., 22:47
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Miért temetik 2 méterre a halottat?
    Hogy ne tudjon szavazni!😅
    Nálunk úgy is fog. Az a kényelmesnek mondott szavazó megelégelte, hogy, Neptunon eladott darabra az udemeré! A másik tábor szintén az ők mostohájuk! Mindenki együtt röhög júniusban! Román segítséggel kivégezik lassan a magyarságot!!!
    Ha jól utánuk nézünk és a nevek ne tévesszenek meg, mindenki valakinek a valakije!!!! Itt nincs felvételi tájékoztató, vizsga, stb a halandóknak! Ezeket „felkéri” dicső pártunk!!!