Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Almás–diós lustarétes

Almás–diós lustarétes

Hozzávalók (egy 24-szer 36-os tepsihez): 20 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 1/2 sütőpor, 25 dkg túró, 60 dkg alma (már letisztítva, magház nélkül), 3 csapott evőkanál kristálycukor, 10 dkg darált dió, 1/2 citrom leve, csipetnyi só, 2 tojás, 1, 5 dl tej, 12 dkg vaj.

Az almákat meghámozzuk, kivesszük a magházat, és másfélszer másfél centis kockákra vágjuk. A kristálycukorral, a vaníliás cukorral, a csipetnyi sóval és a citromlével nagy lángon addig főzzük, míg levet enged, majd azt el is fövi. A lisztet, a porcukrot és a sütőport egy tálban összekeverjük. A vajjal kikenjük a tepsit, és még a felét kisebb darabokban eloszlatjuk az alján. A lisztkeverék felét elszórjuk rajta, aztán rámorzsoljuk a túrót is. Az almadarabokat elosztjuk egyenletesen a túró tetején, aztán megszórjuk a darált dióval. A liszt másik felét is elhintjük mindennek a tetején. A vajat felolvasztjuk, és meglocsoljuk vele a süteményt. A két tojást felverjük a tejjel, és azt is rácsorgatjuk egyenletesen a sütire. Hagyjuk fél órát pihenni, majd forró sütőbe tesszük negyedórára. Ekkor levesszük a lángot közepesre, és így sütjük készre. (http://szellemafazekban.blogspot.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük