Felhívás!

Örkény-kiállítás és -előadás

Örkény-kiállítás és -előadás Kultúra

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Liszt Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának szervezésében január 22-én, a magyar kultúra napján szabadtéri kiállítás nyílik a színház előtt, majd a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a társulat.

Idén áprilisban lesz Örkény István születésének 110. évfordulója, így a magyar kultúra napja alkalmából szervezett kiállítással és előadással elsősorban a Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar író, a világirodalmi rangú magyar groteszk próza és dráma megteremtője előtt tisztelegnek a szervezők. A főtéren, a Tamási Áron Színház előtt több napon át látható kiállítás címe Tóték Székelyföldön, mely kiállítás első napján, január 22-én az Örkény darabjából 1969-ben Fábri Zoltán által rendezett Isten hozta, őrnagy úr! című legendás film hanganyagát hallhatják az érdeklődők.

A filmben olyan kitűnő magyar színészek játszottak mint Latinovits Zoltán, Sinkovits Imre, Fónay Márta, Venczel Vera, Páger Antal, Dégi István, Rajz János, Bod Teréz, Darvas Iván… A kiállításon a darab székelyföldi bemutatói mellett az 1967 februárjában tartott ősbemutatóról is talál majd egy rövid tájékoztatóanyagot a közönség, mely ősbemutató óta szinte napra pontosan 55 év telt el. 19 órától a Bocsárdi László által rendezett Tóték című előadást játssza a Tamási Áron Színház társulata a nagyteremben.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.