Felhívás!

Feketemunka

Izgalmas, műfajtörténeti szempontból is érdekes könyvet adott ki a pozsonyi Kaligram: Lövétei Lázár László Feketemunka című verskötetét.

 

A három fő műnem közül talán a líra szenvedte meg a leginkább a mindent relativizáló posztmodern korszakot, mely fittyet hányt nemcsak a kötött formáknak, de egyúttal minden „fentebb stíltől” is idegenkedett, polgárjogot teremtve a leghétköznapibb prózai hangvételnek el a legkevésbé válogatott szavakig –, de hát az eszmények válságát hirdetők bizonyára ezt találták  legtalálóbbnak témáikhoz. (Persze mindig a középmezőny és az epigonok hada az, mely túlmegy minden határon, s mintegy röntgenképét nyújtja az irányzat gyenge pontjainak, az élbolyra ez kevésbé jellemző, a komolyabb tehetségek sikeresebben veszik az akadályokat, sőt, adekvát formára lelnek az új stílusáramlatban.)

Nos, LLL könyve akár üde színfoltnak is nevezhető ebben a mindent a kísérleti ideiglenességbe fullasztó áradatban, s aki kézbe veszi, együltében is végigolvashatja. A kötet valóban a feketemunkások viszontagságos életéről és érzelmeiről szól, időben és térben is jól körülhatárolható az a sok részlet, melyből egy bizonyos népcsoportra, a Magyarországra a kilencvenes években  kitóduló sok székely vándormunkással megesettekre lehet következtetni, s melyet a kötet narrátora –maga is sorstárs – gyűjtött össze „vignettáknak” nevezett pársoros és kész versekként tálalt hosszabb írásokban. Itt a szerző nóvumaként egyúttal egy közösségvállalás gesztusát is ki kell emelni, lévén hogy sok írótársa ezt is kidobta a vonatból, kiöntvén a gyereket is a fürdővízzel. Ettől válnak ezek a verssé tördelt sorok többé a ma dívó romboló indulattoktól áthatott írásoknál. Amúgy egy dokumentumriport hitelességével szólni versben ott sikerül igazán, ahol egy-egy emlékezetes villanás erejéig a feketemunkások emberi kiszolgáltatottsága, vagy a beiktatott bohózati jelenetben létük kíméletlen iróniája is felszínre kerül. A tudatfolyamat és rögtönzés, a gondolattársítás és frappáns szerkesztés eszközeit forgató író ezáltal egy tényfeltáró riporteri vállalkozáson is túltesz, miközben a verset persze nem erre találták ki. Falusfelei lelkét faggatva tesz kísérletet a lírai újításra — s a legjobb darabokban ezt visszaigazolja az eredmény.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.