Felhívás!

Kétféle igazság létezik

Kétféle igazság létezik Kultúra

Trianon másodszor – az 1947-es párizsi békeszerződés címmel tartott rendhagyó leckét Romsics Ignác Széchenyi-díjas magyarországi történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja október 4-én a Bod Péter Megyei Könyvtárban. Érzelemmentes, nagy ívű előadása során rámutatott, az első világháború után Magyarország megcsonkítását elsősorban a franciáknak, a második után pedig az oroszoknak „köszönhetjük.”

Szonda Szabolcs könyvtárigazgató üdvözlőszavai után Magyarosi Sándor történész ismertette tömören a Székelyföld folyóirat meghívására Csíkszeredába érkezett és Sepsiszentgyörgyre is ellátogató tudóst. Ennek során elárulta, hogy a Zsidó Ferenc főszerkesztő nevével fémjelzett folyóirat ebben az esztendőben Romsics Ignácnak adományozta a Székelyföld-díjat.

Amint azt a professzortól megtudhattuk, a második világháborút lezáró, 1947. február 10-én Párizsban aláírt békeszerződés nemcsak visszaállította a trianoni határokat, hanem újabb három települést (Horvátjárfalu, Dunacsuny és Oroszvár) adományozott a csehszlovák államnak. Ugyanakkor a háborús jóvátétel tekintetében is nagyobb terhet rótt Magyarországra az előbbinél, pedig súlyos következményeivel már az is veszélybe sorolta a magyar nemzeti és állami létet. Éppen ezért a két világháború közötti magyar külpolitika középpontjában a revíziós törekvések álltak, amelyeket azonban csak a tengelyhatalmak karoltak fel. Ez a tény helyezte kényszerpályára hazánkat, és lökte Németország és Olaszország oldalára, kezdetben nem is eredménytelenül. Hiszen a területi vitákban döntőbírói szerepet játszván az elcsatolt területekből összesen 78.680 négyzetkilométernyi visszajuttattak Magyarországnak.

A háború alatt folytatott, majd annak befejeztével a párizsi békekonferenciát előkészítő tárgyalásokon a győztes hatalmak közül az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia hajlott a trianoni diktátum enyhítésére, és érdekes módon ezt Franciaország is támogatta. A Sztálin vezette Szovjetunió, vagyis a kommunista orosz birodalom viszont erről hallani sem akart, Erdély kérdésében például a hajthatatlan román álláspontot képviselte. G. Tătărescu miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter a Bukarestben 1946. április 27-én lezajlott román–magyar tárgyalásokon ezt így fogalmazta meg: „nincs felelős román államférfi és nincs egyetlen román ember sem, aki hajlandó volna Románia nyugati határát tárgyalás vagy akár csak bizalmas megbeszélés anyagává tenni. Erdély a románság számára – mint a románság bölcsője – mindennél szentebb és becsesebb, ezért Románia a békekonferenciától nem kérhet és nem várhat mást, mint Erdély határainak a véglegesítését.”

A Kelet-Európát katonai megszállás alatt tartó Szovjetunió nyomására végül a románok akarata érvényesült. 1946. május 5-én az erdélyi magyarságság hiába fogalmazta meg óhaját Márton Áron, Vásárhelyi János, Szász Pál, Korparich Ede és Lakatos István által, az szóba sem került. Annak ellenére sem, hogy többek között a következő kijelentés olvasható benne: „az erdélyi magyarság, mint minden szabad nép, amelyből az élet ösztöne még nem aludt ki, saját államában, saját fajtestvéreivel együtt, saját életfelfogása szerint kíván élni…”

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. október 14., 11:11
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Aki a vesztesek oldalán harcol mindhalálig mind a két világháborúban( az elvesztett területek visszaszerzéséért bármire kaphatók és képesek voltak, mint pld. százezer katonát Hitler óhajára minden ok nélkül az oroszok ellen és a halál markába vezényelni) ne csodálkozzon, hogy egy béketárgyaláson a győztes nagyhatalmak semmibe veszik az igényeit, főleg az oroszok. Önkritika létezik-e, vagy csak mindig más a hibás, hogy kisemmiztek?