Felhívás!

Az alkotómunka folytatódik

Az alkotómunka folytatódik Kultúra

A Cimborák Bábszínház az évad során 158 előadást játszott 8362 nézőnek, ebből 134 előadást a sepsiszentgyörgyi közönségnek, valamint 24 vendégjátékot turnékon, rendezvényeken különböző meghívásoknak eleget téve.

A testület négy előadást tartott műsoron (A halhatatlanságra vágyó királyfi, Tündérek tenyerén, A három kismalac, Bálna Béla), tavaly december 2-án bemutatta „Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel…” című betlehemes játékának felújított változatát, és június 1-jén előadta A buták versenye című, Benedek Elek meséi alapján készült játékát. A két új előadás mellett, április 1–24. között megvalósították Szent György és a sárkány történetét.

Mindezek mellett szeptember 30-án bábszínészek által felmondott mesei hanganyagokkal népszerűsítették a magyar népmese napját, az Őszi Vásárban bábok segítségével osztották szét Benedek Elektől A csizmadia szerencséje és A csudaállatok című meséket tartalmazó szórólapokat. Az adventi időszakban tematikus gyermekfoglalkozásokat tartottak a bábszínház stúdiótermében, december 24-én, szentestén angyalváró előadással zárták a téli ünnepkörhöz tartozó tevékenységüket.

Március 21-én, a bábszínház világnapján Bábszínház a periférián című programjuk folytatásaként újra olyan sepsiszentgyörgyi célközönségre fókuszáltak, amelynek ritkán vagy egyáltalán nincs alkalma bábszínházi előadást látni. A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadásukat a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság gondnoksága alatt nevelkedő gyermekeknek, valamint a Zathureczky Berta Központ időskorú lakóinak játszották.

A három kismalac című előadásukkal szeptemberben felléptek a Brassói Magyar Napokon, és októberben, a Székelyföld Napok keretében Sepsibükszádon, Zágonban és Bereckben játszottak. Az évad közepén egy 10 napos magyarországi turnén vett részt a társulat. 2019. január 12–21. között Kaposváron, Kadarkúton, Győrben és Pécsen összesen 8 alkalommal játszották A halhatatlanságra vágyó királyfit. Az előadással májusban a debreceni Vojtina Bábszínháznál is vendégeskedtek. A Szent György Napok kulturális hetére a társulat 11 vendégelőadást szervezett közel 1400 helyi nézőnek.

Évadzáró közleményükben azt írták, „az alkotómunka folytatódik. Célunk a meglévő előadásaink minél szélesebb közönséghez való eljuttatása, és annak tudatosítása, hogy a bábszínház nem korfüggő, hanem különálló műfaj, amely kicsiknek és felnőtteknek egyaránt javallott.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.