Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A jövő évre halasztották

A jövő évre halasztották Kultúra

„Life is Life” – tartja a híres világsláger, s az élet most valóban bebizonyította, hogy olykor-olykor áthúzhatja számításainkat: bármennyire is szerettük volna ugyanis, hogy idén júniusban együtt örvendezhessünk nemzetközi fellépőinknek, ezt mégsem tehetjük meg.

Ebben az évben nem tehetjük ezt meg, ugyanis kénytelenek vagyunk fesztiválunkat új időpontban – jövő nyáron – megszervezni. Ugyanakkor fontos tudni: már most elkezdtük az előkészületeket annak érdekében, hogy a jövő évi rendezvényünk mindenkit kárpótolhasson az idei veszteségért.

Jó hír, hogy a 2020-as fellépők nagy része már jelezte: a 2021-es kiadáson is részt fog venni, s arra biztatják a fesztiválozni vágyókat, hogy várják türelemmel a pillanatot, amikor újra az oltszemi Mikó-kastély festői környezetében bulizhatnak. Azt már biztosan tudjuk, hogy a Hermes House Band, a GipsyKings, a Kaoma, Boney M, Mr. President, C Block, Real McCoy és sokan mások velünk tartanak jövőre is! Ugyanígy az elektronikus zene szerelemeseit megszólító WonderfulDays elnevezésű minifesztivált is megszervezik jövőre, így június 18–19-én olyan lemezlovasokkal találkozhatnak az érdeklődők, mint DJ Sash!, Dj Quicksilver, Tomcraft vagy épp Brooklyn Bounce.

Hirdetés
Hirdetés

Ha ön már megvásárolta a 2020-ra szóló fesztiválbérletét, két fontos dolgot kell tudnia:

– minden fesztiválbérlet érvényes marad a 2021-es fesztiválra is,

– egy nyereményjátékban is részt vesz majd, melynek nyerteseként több tucat Meet&greet típusú találkozón vehet majd részt nemzetközi fellépőinkkel.

Mindazoknak, akik nem szeretnék megőrizni bérletüket a jövő évi kiadásra, 30 nap áll rendelkezésükre, hogy egy visszaigénylési kérvényt kitöltsenek a www.iabilet.ro/retur oldalon. Ugyanitt nyílik lehetőség a bérlet árával azonos vásárlási utalvány igénylésére, mely 2021. szeptember 30-ig érvényes, és mely felhasználható a CompartyEvents által szervezett jövőbeli rendezvények bármelyikén.

Ha már bérlettel rendelkezik, és nem tud részt venni a jövő évi rendezvényen – az időpontváltozás miatt –, kérjük, jelezze ezt a szervezők felé (contact@dimansions.ro), akik minden esetet külön kezelnek.

(A diMANSIONS fesztivál sajtóirodája)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük