Felhívás!

RÖVIDEN

Temetőséta
Október 24-én, vasárnap 16 órakor a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés sétára hívja az érdeklődőket a kézdivásárhelyi római katolikus temetőbe. Vezető: Fórika Balázs, a Szentháromság Római Katolikus Templom karnagya. Találkozó a temető bejáratánál, a szervezők kérése, hogy a résztvevők vigyenek egy szál virágot, gyertyát magukkal. <<

Elbántak velük a tesztek
A tanügyben folyamatban levő igazgatói versenyvizsga második szakaszának, azaz a múlt pénteken megírt teszteknek az eredményeit 11 résztvevő fellebbezte meg, ám sikertelenül óvtak, a jegyek nem változtak meg: a 98 résztvevőből továbbra is 24-nek kisebb a jegye a harmadik szakaszba továbbjutás feltételéül megszabott hetesnél – tudatta a médiával a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A következő napokban (november 1-ig) az igazgatói és aligazgatói helyre pályázók megjelölhetik az általuk kiválasztott tanintézményt, a vizsga következő, utolsó szakaszára, mely egy interjúból áll, november végén, december elején kerül sor, a végleges eredmények december 17-én lesznek ismertek. <<

Fűtéstámogatás
Sepsiszentgyörgyön már nem szükséges a városházára menni a földterületekkel kapcsolatos igazolásért. Az új szabály szerint az igénylők a szociális támogatási igazgatóság székhelyén kitöltenek egy kérést, amely alapján a nyilvántartó részleg munkatársai eljuttatják az igazolást az illetékes intézményhez. A kérést a fűtéspótlék igényléséhez szükséges iratcsomó benyújtásakor kell kitölteni a Bánki Donát utcai székhelyen. Az új törvény értelmében a legtöbb öt hónapra (november–március) megítélhető fűtéspótlék igénylését október 18-tól tehetik le a rászorulók. A kérelmeket november 20-ig kell benyújtani, hogy a teljes fűtésszezonra megkapják a támogatást. Az új előírások szerint azok a családok részesülhetnek támogatásban, ahol az egy főre eső havi átlagjövedelem nem haladja meg az 1386 lejt. Egyedülálló személyek esetén a felső jövedelmi határ 2053 lej. A támogatást százalékarányosan határozza meg a törvény, jövedelmi kereteket állítva fel: 200 és 320 lej közötti egy főre eső jövedelem esetében a pótlék százszázalékos, ezen felül pedig 120 lejenként 10 százalékkal csökken a megítélhető támogatás mértéke egészen az említett felső határokig. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.