Felhívás!

Nem rossz, de a jó nem ilyen

Nem rossz, de a jó nem ilyen Kovászna megye

Csütörtökön mintegy három órán át vitatták, elemezték a gazdák problémáit Nagybaconban, azon a gazdagyűlésen, melyen részt vett Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár, Könczei Csaba és Gál Károly parlamenti képviselők és Kozma Béla Kovászna megyei mezőgazdasági igazgató, mellettük természetesen gazdák, pályázati szaktanácsadók, közbirtokossági elnökök, illetve helyi polgármesterek és más meghívottak is.

Amennyiben röviden rá szeretnénk világítani a mezőgazdaság avagy az erdővidéki gazdák jelenlegi helyzetére, akkor azt megtehetnénk a Barabási államtitkár révén a gyűlésen elhangzott egyetlen mondattal: „ nem rossz, de a jó nem ilyen”– értékelte a fennálló helyzetet, ugyanis gazdák felszólalásaiból legalábbis arra lehet következtetni, hogy számos probléma akad Erdővidéken. Többségük megoldására ígéretet tettek a jelenlevők, ha ugyan az ígéretekben még bízni lehet, ugyanis jóformán még meg sem kezdődött a gyűlés, amikor némi késéssel beviharzott a terembe Bacon község polgármestere, Simon András, aki – félbeszakítva mindenkit – szóvá tette sérelmeit: épp a tegnap kapott a kormánytól levelet, hogy minden projektjének finanszírozását elvágják, mert elfogyott a pénz!

– Ez csúfság! – közölte felindultan a polgármester. – Egyik szavukkal ígérnek, a másikkal elvágnak mindent. Ennek függvényében beszélgessünk! – fordult a terem végében fehér asztal mellett ülőkhöz, akik nem nagyon értették, mi köze van a mezőgazdaságnak a polgármester sérelmeihez, de közben a medveproblémára terelődött a szó. Ennek kapcsán kiderült az is, hogy szerdán „medvészett” a polgármester, a készenléti egységet és a zsandárokat kellett kihívja Nagybaconba a nagyvadak miatt, ugyanakkor egy gazda szóvá tette, már nyolc alkalommal nyújtott be kártérítési igényt medvék által okozott károkra, de még csak válaszra sem méltatták.

„A mi hangunk nem hallatszik” – méltatlankodtak a gazdák, mire Barabási államtitkár megjegyezte, a medveügyet országosan a magyarok „nyakába varrták”, ám ennek ellenére meggyőződése, hogy a probléma megoldódik.

Mindenesetre jövő kedden, június 29-én Bukarestben tüntetni készülnek a gazdák a medveproblémák miatt. „Erre a tüntetésre el kell menni” – hangoztatták a jelenlévő tisztségviselők, sőt kérték a gazdákat, vegyenek részt a megmozduláson. Benedek-Huszár János, Barót polgármestere kijelentette, a város 45 személyes autóbuszt indít a tüntetés helyszínére, ő is hangoztattva a részvétel fontosságát.

A medvék mellett még rengeteg probléma felmerült a gyűlésen, a pályázati nehézségektől kezdve a trágyatárolókig, ezekre lehetőség szerint még visszatérünk lapunk hasábjain. Végül Gál Károly képviselőnek sikerült megnyugtatnia a baconi elöljárót, miszerint ő úgy tudja, mégis lesz pénz a projektekre a Fejlesztési Minisztériumtól.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. június 25., 15:47
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Javaslat: keressenek egy leharcolt bolgár rendszámú zárt rakterű autót (magyarul egy fehér c….ny dubat) fogjanak meg egy Arthúr méretű medvét s vigyek le Bukarestbe a parlament elé. Parkolják le az autót és véletlenül hagyják nyitva a csomagteret
    . Kíváncsi lennék a minisztériumban mennyi időre lenne szükség az engedélyekre a befogadhoz/kábításhoz/kilövéshez. És ezt megismételni egy párszor a sötétzöldek székházánál is. Ha esetleg büntetés lesz belőle dobjuk össze, vagy vigye el valaki a balhét. Ezelőtt az életüket adtak egy ügyért eleink. Most meg impotens vezetők basz……odnak egy stupid problémán .