Munkástanulókat keresnek

Munkástanulókat keresnek Kovászna megye

November végéig küldhetik el a Kovászna megyei vállalkozások azt a listát, hogy hány helyet kínálnak a duális képzésben tanuló diákoknak a 2020–2021-es tanévre. Ugyanakkor a partneriskolák jelentkezését is várják egy összegző platformon.

Az országos szintű online platformot (www.alegetidrumul.ro) még tavaly hozta létre a munkaügyi és a tanügyminisztérium, a célja pedig nem más, mint összehozni a kereslet és kínálat találkozását. A cégek november 22-ig tölthetik fel létszámigényüket a portálra, de azt is megadhatják, milyen területen, milyen munkástanulókat keresnek.

A duális képzés a szakoktatás keretein belül történik, és egy olyan sajátos képzésforma, amelyben a cégek felvállalják a diákok gyakorlati felkészítését, ösztöndíjat biztosítanak, valamint fedezik a diákok színvonalas képzésének költségeit – magyarázta Kiss Imre főtanfelügyelő. A képzés fokozott lehetőségeket nyújt valamely szakma elsajátításában, valamint pénzbeli juttatást is kapnak a tanulók. A képzésben résztvevő diákok a havi 200 lejes állami ösztöndíj mellett további havi 200 lejt kapnak a cégtől is, amelynek dolgoznak, utóbbi pedig biztosítja a gyakorlaton résztvevő diákoknak a munkához szükséges eszközöket, nyersanyagot, valamint balesetbiztosítást kötnek a hároméves képzési ciklusra. Ugyanakkor a tanulóknak is vannak kötelezettségeik: csak igazoltan hiányozhatnak a munkából, valamint az elméleti oktatásban is részt kell venniük. A duális képzés elvégzése után, a tanulók visszatérhetnek a líceumi oktatáshoz, és érettségit is tehetnek.

Országos szinten több mint ötezer helyet hirdettek meg a platformon a duális képzésben, tavaly Kovászna megyéből 615 fiatal választotta ezt a tanulási formát.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 12., 7:21
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A 200 lejből sem kapja meg a gyerek az egészet, a bérlet árából is kb 20% ot kap vissza! Autóbuszjaik du 4.15 kor indulnak vissza falura! Előre ezen kellene javítani vezérek!!!!😤