Felhívás!

Imahétzárás Nagybaconban

Imahétzárás Nagybaconban Kovászna megye

Ünnepi keretek között, a Kós Károly tervezte imaházban tartották meg vasárnap Nagybaconban az imahetet záró istentiszteletet, melyen a nagyszámú helybéli gyülekezeti tag mellett jelen Simon András polgármester és Tamás Sándor megyetanácselnök is.

Az ünnepségre az adott okot, hogy a megyei tanács hozzájárult az egyházközség irodájának és imatermének belső felújításához, amiért Simon-Kató Barna lelkipásztor köszönetet mondott, hasonlóképpen a helyi tanácsnak, a helyi közbirtokosságnak, nem utolsósorban pedig a nagybaconiaknak, akik adományokkal és közmunkával járultak hozza a kivitelezéshez. Tamás Sándor Háromszék vármegye zászlaját adta át a helyi gyülekezetnek, mondván, „fogadják szeretettel, legyenek büszkék rá, és tegyék méltó helyre”. A tiszteletes Farkas István helybéli fafaragó munkáját ajándékozta a tanácselnöknek.

Az istentisztelet után tombolahúzásra is sor került, majd a Czier Zsolt vezette mezőfényi és a nagybaconi ifjú fúvósok egyesített zenekara lépett fel Vágási István vezénylete alatt. Az imahét szombati és vasárnapi istentiszteleteinek perselypénzét a nagybaconiak a tűzkárt szenvedett kommandói családok megsegítésére ajánlották fel.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.