Felhívás!

Hosszabbítottak a határidőn

Bár két hetet hosszabbítottak az értékesítési határidőn, ez a háromszéki gazdák felének nem volt elég ahhoz, hogy beérjen a termésük a tavaszi paradicsomprogramban. Összesen négyen iratkoztak fel, kettőnek sikerült.

A kormány által indított védett felületű paradicsomtermesztés fellendítését célzó program szerint 3000 eurós, úgynevezett de minimis támogatásban részesül az a gazda, aki vállalja, hogy legalább 1000 négyzetméteren legalább három tonna paradicsomot termel, és ezt a főidényen kívül (idén június 15-e előtt) értékesíti. Ezt a határidőt június 30-ára kitolták, de ez két gazdának nem bizonyult elégségesnek.

– A tavaszi idényben vidékünkön csak az igen bátrak vágnak bele a programba, mert ahhoz, hogy június elejére beérjen a paradicsomod, legalább március elején ki kell ültetni a palántákat. Márpedig idén nemcsak március elején, de még május elején is hideg volt. Ha nincs, amivel kifűtsd a fóliát, akkor lefagyhat az egész termésed. Egy csernátoni és egy nyujtódi gazda sikeresesen megoldotta ezt a problémát, és tudomásom szerint gyakorlatilag már el is adta a termését. Két másik gazda a kedvezőtlen időjárás miatt nagyon későn fogott neki, legalábbis a pályázati kiírásához képest, nekik még most virágzik a paradicsomuk, azt biztosan nem lehet értékesíteni a meghosszabbított határidőig sem – mondta el megkeresésünkre Könczei Csaba.

A Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője kifejtette: nyilvánvaló, hogy Háromszéken inkább az őszi kampány a sikeres, de a tavaszi kampány a „csábítóbb”, hiszen amennyiben sikerül, akkor nem csak a 3000 eurót kapja meg a gazda, hanem a terméket is jobb árban tudja értékesíteni, mint mondjuk októberben, amikor már „mindenki tele van paradicsommal”.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.