Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ha drága, ne vásárolják!

Éves rendszerességgel háborítja fel a sepsiszentgyörgyieket, hogy a közeli Brassóban a zöldség és gyümölcs ára jelentősen alacsonyabb, mint a megyeszékhelyen. A piaci árakat azonban sem az üzemeltető TEGA Rt., illetve Sepsiszentgyörgy önkormányzata nem tudja befolyásolni.

Máthé László, a TEGA Rt. vezetője rámutatott, az egyes termények áránál leginkább a vásárlók magatartása fontos, hiszen ha nem veszik meg egy bizonyos áron, akkor kénytelenek lesznek az árusok is engedni. Az igazgató hangsúlyozta, az asztalokat inkább a helyi árusok rendelkezésére bocsátanák, előnyben részesítve az őstermelőket.

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint úgy próbálják a sepsiszentgyörgyieket segíteni, hogy ők közel 50% kedvezménnyel bérelhetnek asztalt, a Kovászna megyei lakosok esetében ez a kedvezmény 20%. Az asztalok egy jelentős részénél az őstermelő élvez elsőbbséget a viszonteladókkal és a más megyéből érkező árusokkal szemben. Egy piaci szélső asztal napi ára 18,75 lej, Kovászna megyei termelőknek 15 lej, a sepsiszentgyörgyi illetőségű termelők pedig 9,60 lejért vehetik igénybe. A középső asztalok olcsóbbak: 13,75 lej, 11 lej, illetve 6,90.

Mind a polgármesteri hivatal, mind a TEGA felhívják a helyi termelők figyelmét, hogy éljenek a zöldségpiacon fellelhető kedvezményekkel, hiszen a helyiek szállítási költsége is kisebb, ráadásul a helyi termelő a helyi gazdaságot erősíti. A kasszagépek jelenlétét, illetve az árak korrektségét a pénzügynek, illetve a fogyasztóvédelemnek áll módjában ellenőrizni, náluk lehet jelenteni az ilyen típusú visszaéléseket is. A termelők a piacon elérhető helyekről és díjszabásról az office@tega.ro címen kérhetnek további tájékoztatást, illetve személyesen az Ág utca 1. szám alatt.

(TEGA-közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük