Fejlesztések a megyei sürgősségi kórháznál

Fejlesztések a megyei sürgősségi kórháznál Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház korszerűsítése érdekében számos lépést tesz az intézmény vezetése, ám elmondásuk szerint a jelenlegi bürokrácia miatt igencsak lassú lépésben, csigatempóban haladnak a cél fele. Újdonságokról, no meg régebb elkezdett, ám stagnáló tervekről érdeklődtünk.

András-Nagy Róbert kórházigazgató érdeklődésünkre kifejtette, hogy a stroke-központ (a mágneses rezonancia épülete) tervezésére és kivitelezésére, továbbá a tüdőkórház-, valamint az új sürgősségi épület tervezésére írtak ki közbeszerzési eljárást.

– Várjuk a tervezők, kivitelezők jelentkezését. Június folyamán véglegesítjük a PUZ-t a helikopter-leszállóra, innen pedig kezdődik az engedélyeztetési folyamat: itt még mindig nem jelentkezett tervező, mivel sajnos országos szinten is hiány van a szakemberekből (tudomásom szerint ezen a téren közel egy tucat tervező működik Romániában). Egyeztettünk, van érdeklődés, de a szerződés aláírásáig semmi sem biztos – avatott be a kórházigazgató, aki elmondta, a legjobb indulattal, ha minden a legnagyobb rendben megy, akkor is csupán évek távlatában lehet kész munkálatok átadásáról beszélni.

Aggasztóbb, hogy vannak olyan pályázatok is, amelyeket elbukhatnak, ha idénre nem sikerül terveket szerezni például a tüdőkórháznak, a sürgősségi osztály bővítésére.

– A tervezők annyira le vannak foglalva, hogy nem verik le az ajtót, csak ha számukra is nagyon előnyös a munkálat – összegezett András-Nagy, reményét fejezve ki, hogy sikerül megszerezni az említett terveket év végéig.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. május 23., 17:55
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Az orvosok kozott mikor csinalnak fejleszteseket, mert egyesek olyan hangnemet engednek meg, hogy a juhokkal nem beszel ugy az ember? Pedig nem vagyok az a kenyes, mindig panaszkodo tipus, de amit az utobbi ket honapban tapasztaltam a korhazban, az regenybe illo.