Együtt könnyebb

Együtt könnyebb Kovászna megye

Több mint ötven személy, ebből legalább negyven gyerek vett részt pénteken a falu- és temetőtakarításban Kálnokon. A falu apraja és nagyja rendszeresen bekapcsolódik a Magyar Református Egyház Szeretethíd című akciójába.

A délután négy órára meghirdetett eseményt „sehogyan sem lehetett pontosan kezdeni” – mondta el Tóth Anna tiszteletes asszony.

– A gyerekek már kettőkor „körözni kezdtek” a parókia körül, hogy már mikor állhatnának neki kerítést festeni. Végül – minthogy a felhők is gyülekeztek a domb fö­lött – már fél négy előtt nekiláttunk a munkának. A gyerekek (a legkisebb kevesebb mint kétéves), a nőszövetség és a presbitérium segítségével kertet mázoltak, sírt takarítottak, a virágágyást rendeztek, szépítették a parókia, a templom környékét. Természetesen volt idő játszani is, és mindenkinek jutott egy szép póló és egy nagy tányér pityókatokány is – számolt be Tóth Olga.

A Szeretethíd elnevezésű önkéntes napokat 2009-ben hívta életre a Magyar Református Szeretetszolgálat, amelybe Kárpát-medence-szerte több tízezren kapcsolódnak be. „Isten segítségét kérjük ahhoz, hogy hidat tudjunk építeni a generációk között, a segítségnyújtók és rászorulók, világ és társadalom, Isten és ember között” – olvasható a szeretetszolgálat honlapján.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.