Cserélik a központban a gázvezetéket

Cserélik a központban a gázvezetéket Kovászna megye

Az Iskola utcában, a Székely Katonaneveldével szemben és a Vágóhíd utcában is kicserélték a földgáz fővezetékét. A szolgáltató emberei a hét elején a céhes város központjában kezdték meg a tevékenységet, egy nap alatt már egy jelentős szakaszon lefektették a polimérből készült csövet, amelyet hőhegesztővel forrasztanak össze.

A munkálat nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe, hanem a szolgáltató végzi, nem szükséges építkezési vagy bármilyen más engedélyt kérniük, mivel a gáz magas biztonsági kockázattal bír. A csöveket elsősorban ott cserélik ki, ahol az elemzések során úgy látják, hogy a normálisnál nagyobb a veszteség. A rendszer egyébként meglehetősen régi, így több utcában, városrészen cserélték ki a csöveket és várható az is, hogy még további helyeken lesz ilyen munkálat.

Az önkormányzat azt szeretné, hogy a Kézdivásárhelyhez tartozó településeken, így Oroszfaluban, Nyujtódon, Szászfaluban és Sárfalván is legyen gázszolgáltatás, de előre nem látott akadályokba ütköztek. Egy felmérés szerint nem lenne elegendő igénylő, így a szolgáltató csak akkor hajlandó a munkálatra rábólintani, ha annak ellenértékét nem ők, hanem a város fizeti ki, majd a vezeték használata fölött megegyeznének az önkormányzattal – mondotta Bokor Tibor polgármester.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások