Bölcsőtől a módszertanig

Bölcsőtől a módszertanig Kovászna megye

A tanügyi törvény értelmében minden 2011 után született gyereknek 500 euró tanulmányi támogatás járna, amihez 16 éves korában juthatna hozzá. Hogy ebből mikor lesz valami, azt nehéz megjósolni. Kiss Imre főtanfelügyelő egyáltalán nem optimista ebben a tekintetben.

 A 2011/1-es számú tanügyi törvény 356. cikkelye kimondja: „Az állam támogatja az élethosszig tartó tanuláshoz való jogot azzal, hogy 500 eurónak megfelelő lej támogatást nyújt (…) születésekor minden román állampolgárságú gyereknek. A kizárólag oktatási célokra használható összeget az állami költségvetésből a Munkaügyi, Családügyi és Szociális-védelmi Minisztériumon keresztül biztosítják”. Az összeg a 2011. február 5-e után született gyerekeknek jár.
A törvény arról is rendelkezik, hogy a pénzt a gyerek nevére a kincstárban nyitott kamatozó számlára helyezik el, ahová a szülő is átutalhatja fizetési adójának szabadon használható két százalékát. A pénzhez a szülő vagy a gyám hozzájárulásával kizárólag a jogosult juthat hozzá azután, hogy betöltötte 16. életévét. A tanuló nevére a kincstár az igényelt összeggel egyenlő értékű vásárlási utalványt (vouchert) bocsát ki, és ezt egy (egyelőre még ki nem dolgozott) módszertan szerint, kizárólag tanulmányi célokra lehet felhasználni. Az ettől eltérő felhasználás büntetőjogi felelősséget von maga után, amelyért hat hónaptól egy évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.
Eddig a törvény szövege. Kiss Imre főtanfelügyelőtől arról érdeklődtünk: olvasta-e a tanügyi törvény eme passzusát?
– Természetesen olvastam – mondta a főtanfelügyelő. – Csakhogy minden év elején elolvasom azt a miniszteri rendeletet is, amely szerint a törvénynek ez a cikkelye egyelőre nem lép érvénybe.
Kiss szerint „elvben nagyon hasznos lehet” ez az előírás, mert csökkentené az iskolaelhagyások számát.
– Mindenképpen egy motivációs tényező lenne ahhoz, hogy a gyerekek ne hagyják félbe tanulmányaikat. Ugyanis, hogy ehhez az elhanyagolhatónak nem nevezhető összeghez hozzájussanak, mindenképpen el kellene végezniük legalább tíz osztályt.
És figyelem: nincs szó arról, hogy ezt az összeget 16 évesen azonnal el kell költeni.
– Szerintem akár az egyetemi induláskor is nagy segítség lehetne, hiszen a felvételivel járó költségek, de még az első félév tandíja is „belefér”. Ebből már el lehetne indulni, és elég lenne addig, amíg az esetleg gyengébb anyagi körülmények közül származó fiatalok akár munkát tudnának vállalni az óralátogatás mellett – tette hozzá a főtanfelügyelő.
Kiss nem kívánt „jóslásokba bocsátkozni”, hogy mikortól és milyen feltételek mellett alkalmazzák majd a törvényt. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.