A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Bekísérhetik a renitenst

Bekísérhetik a renitenst Kovászna megye

Nem volt elég hatékony az önkéntesekkel működő Zöld Őrség, ezért a fiatalok helyett idéntől a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség új irodájának munkatársai figyelmeztetik, és természetesen kirívó esetekben bírságolják a kirándulóhelyeken „randalírozókat”.
Máthé László, a sepsiszentgyörgyi Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője elmondta, az általuk koordinált Zöld Őrség tavaly részben finanszírozási gondok, fizetésképtelenség miatt szűnt meg, de a tevékenysége sem volt elég hatékony. A fiatalok lelkesek voltak, ám nem tudtak igazoltatni, így amire kihívták az egyenruhásokat, a szabálytalankodók egyszerűen arrébbálltak.
Hadnagy Istvántól, a megyeközponti helyi rendőrség vezetőjétől megtudtuk, környezetvédelmi irodájuk jelenleg négy alkalmazottal működik, ám ahogy lehetőségük lesz rá, még egy helyet meghirdetnek.
– A város határain belül eső kirándulóhelyeken (de Kilyénben, Szotyorban, Szépmezőn is) autós járőrözések során a szemét illegális lerakásától, a zöldövezetek rongálásán, patakokban zajló törvénytelen autómosáson át, a zajszennyezésig, bejelentésekig mindent ellenőriznek a kollegáim. Ha olyan környezetvédelmet érintő rendellenességgel, esettel találkoznak, ahol nincs kompetenciájuk, akkor az illetékes hatóságokat riasztják – magyarázta Hadnagy, hangsúlyozva, hogy a helyi rendőrök igazoltathatnak, bekísérhetik a székhelyre a törvénysértőket, bírságolhatnak.
Hozzátette, kirándulószezonban a polgárok is jelezhetik ezeket, ám járőrözések során amúgy is számon kérik a hasonló incidenseket. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.