Az utolsó meghallgatás

A Facebook közösségi oldalon adta hírül Beke István, az ún. székelyföldi terrorper egyik résztvevője, hogy pénteken – éppen születésnapján – a Legfelsőbb Semmítőszéken és Bíróságon az ő és a Szőcs Zoltán ügyében lezajlott az utolsó tárgyalás. Jövő pénteken talán ítéletet is hirdetnek.
Mint ismeretes, Bekééket 2015 decemberében vették őrizetbe terrorizmus vádjával, de ez lassan semmivé foszlott, és egyértelművé vált, hogy meghurcoltatásukkal valójában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom „lefejezése” volt a hatóságok célja. Perük először a Bukaresti Táblabíróságon zajlott, ahol eléggé sajátos ítélet született: napra pontosan annyi börtönbüntetést kaptak, amennyit vizsgálati fogságban töltöttek. Ezt fellebbezte meg a két kézdivásárhelyi fiatal, ugyanakkor a felperes DIICOT is élt ezzel a jogával, ezért az ügy a legfelsőbb bíróságra került.
„A tárgyalás nagy részét az ügyész vádbeszéde képezte, aki indokolta, hogy miért kellene ismételten megváltoztatni a jogi besorolást, és az alapján ítéletet hozni. Megalapozatlannak tartja a táblabíróság ítéletét, merthogy az nincs összhangban a »bizonyítékokkal«. Szerinte mi, vádlottak mindvégig félrevezető magatartást tanúsítottunk, nem akartuk, hogy kiderüljön az igazság, hogy bevállaltam a robbanószerkezet elkészítését nem is egy, hanem több helyen. Ecsetelte mérnöki képességeimet, felrótta, hogy folyamatosan változtattuk a védelmet. Most már az airsoftos szirénának egy áramköre is elég lett volna a többszörös robbantáshoz, több robbantási módot is bevállaltam, ill. a cél figyelemfelkeltés lett volna, és az autonómia kivívása. Ehhez hasonló valótlanságokat kaptunk ismételten majd egy órán át! A vádhatóság bármilyen valótlanságot állíthat!” – írja Beke István.
Az alperesek ügyvédei védenceik felmentését és becsületük helyreállítását kérték. <<

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.