Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

24 ezer lejes támogatás

24 ezer lejes támogatás Kovászna megye

Az elkövetkező években is folytatják a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a Bod Péter Megyei Könyvtár közös, Könyvkelengye elnevezésű programját. Az erre vonatkozó határozatot soros ülésén fogadta el Sepsiszentgyörgy képviselőtestülete.

2010-ben indították útnak a programot, és a most elfogadott határozat értelmében az idén a sepsiszentgyörgyi önkormányzat 24 ezer lejjel járul hozzá a könyvvásárláshoz.

Szonda Szabolcs, a Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója úgy tudja, hogy hasonló kezdeményezés nincs a térségben. „Arról szól ez a program, hogy már a születéstől megteremteni a kapcsolatot a könyvekkel, persze a család, a szülők által. Önkéntes alapon lehet igényelni a könyveket, ami a gyerek első három évének szól, amíg óvodába megy, és amikor jönnek a csomagért, akkor bemutatjuk a könyvtárat is. Ezáltal megteremtődik egy kapcsolat azokkal is, akik még nem jártak ott, és abban reménykedünk, hogy nem csak az újszülöttek, akik kapnak egy belépőt is a csomagban, hanem a szülők is látogatni fogják a könyvtárat”, emelte ki a könyvtárigazgató. Megjegyezte, az alapprogram az újszülötteknek szólt, de az évek során voltak leágazásai is, és így elsős, negyedikes, nyolcadikos és végzős diákok is kaptak egy-egy könyvet, és eddig már közel négyezren vehettek át könyvajándékot a program keretében. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük