Több mint 5200 környezetkímélő autót vásárolt a romániai lakosság az idén

Több mint 5200 környezetkímélő autót vásárolt a romániai lakosság az idén Gazdaság

Több mint 50 százalékkal 5283-ra nőtt a környezetkímélő autók eladása az év első tíz hónapjában a tavalyi esztendő ugyanezen időszakához képest – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) adataiból.

Az összes eladott új gépjárművek számához viszonyítva a környezetkímélő járművek aránya 3,7 százalék, míg a tavalyi első tíz hónapban 2,7 százalékra volt tehető.

A hivatalos statisztikák szerint a január és október közötti időszakban értékesített környezetkímélő autók közül 3794 – azaz 37,1%-kal több, mint a tavalyi első tíz hónapban – hibrid meghajtású volt, 1185 tisztán elektromos autó (+143,3%-os növekedés tavalyhoz képest), 304 pedig plug-in típusú autó (+19,7%).

A legkelendőbb elektromos autónak a Nissan bizonyult, amelyből 319-et adtak el januártól októberig (míg tavaly ebben a periódusban 39-et), ezt a Renault követi 316 darabbal (+345,1%), majd a Volkswagen (203 darab, +63,7%), a BMW (155 darab, +40,9%), a Smart (127 darab, +25,7%), a Jaguar (32 darab, a tavalyi első tíz hónapban egyet sem adtak el), az Audi (17 darab, a tavalyi első tíz hónapban egyet sem adtak el) és a Mercedes Benz (3 darab, a tavalyi első tíz hónapban egyet adtak el) következik a sorban.

A hibridautók piacát továbbra is a Toyota vezeti 3265 eladott járművel, a második helyen a Lexus áll 203 darabbal, majd a Ford (83), a Honda (72), a Suzuki (70), a Kia (54), a Hyundai (44) és a Land Rover (3) jön.

A plug-in típusú járművek közül a Mitsubishi volt a legkelendőbb 126 darabbal, amelyet a Volvo (65 darab), a Land Rover (37), a BMW (36), a Porsche (26), a Mini (4) és a Toyota (1) követ.

Az APIA statisztikái szerint ugyanakkor csak októberben 549 környezetkímélő autót adtak el Romániában, ami 15,8 százalékos visszaesést jelent a szeptemberben jegyzett 652 darabhoz képest.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.