Johannis: háborúban állok a PSD-vel

Johannis: háborúban állok a PSD-vel Románia

A második államfői mandátumára pályázó Klaus Johannis bevallása szerint nem választási versenyben, hanem háborúban áll a Szociáldemokrata Párttal (PSD), amiért az “a románok érdekei ellen kormányzott”.

“Én nem valamiféle választási versenyben, hanem háborúban állok a PSD-vel. Mi háborúzunk a PSD-vel, és nem azért, mert olyan rosszak lennénk, hanem mert ők voltak rosszak a románokkal” – fogalmazott Iohannis egy besztercei kampányrendezvényen, ismét hangsúlyozva, hogy a szociáldemokraták megpróbálták “leigázni” az igazságügyi rendszert, támadást intéztek a romániai demokrácia ellen. “Ez megengedhetetlen, és mindennek az lett az eredménye, amit megérdemeltek: eltávolították őket a hatalomról” – nyomatékosította.

A rendezvényen megjelent mintegy kétezer szimpatizánsa előtt mondott beszédében az államfő kifejtette, fontos csatákat nyert meg a PSD ellen, a háború azonban még nem ért véget. “A következő, nagyon fontos csata november 24-én lesz, az államfőválasztás második fordulójában. Számítok önökre, és számítok mindenkire, akiket addig még meg fognak győzni, hogy menjenek el szavazni. Mert a választások igazi hősei azok, akik elmennek voksolni” – hangoztatta.

Rámutatott, szeretné, ha “elsöprő többséggel” nyerné meg a második fordulót, “hogy legyen egyértelmű a PSD számára, hogy ellenzékben van a helye”.

Kétfordulós polgármester-választást szeretne

A kétfordulós polgármester-választás újbóli bevezetése mellett foglalt állást szombaton Besztercén Klaus Johannis államfő.

“Én egyértelműen amellett vagyok, hogy a polgármester-választás kétfordulós legyen. Természetesen erről politikai tárgyalásokat kell folytatni a parlamentben, de ha rajtam múlna, én egyértelműen a kétfordulós választásokat részesíteném előnyben. Így lenne korrekt, így lenne valós esélyük a közösségeknek arra, hogy a legjobb jelöltet válasszák” – fogalmazott.

A Nemzeti Liberális Párt államfőjelöltje a választások második fordulóját megelőző kampányturnéja keretében látogatott szombaton Beszterce-Naszód megyébe.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. november 17., 21:46
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Mekkora ökör!🐃
    Akkor szinte felét a románságnak is utálod?! Ezek pungacskákért, vedrekért,olajért is elmentek szavazni, de ha egy hét múlva bosszúból mennek szavazni,mehetsz vissza fizikát tanítani!😂🤣😍