Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Márciusban aláírhatják a kormányközi megállapodást a Temesvár-Belgrád autópályáról

Márciusban aláírhatják a kormányközi megállapodást a Temesvár-Belgrád autópályáról Gazdaság

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter szerint március végén aláírhatják a kormányközi megállapodást a Temesvár-Belgrád autópálya megépítéséről.

Hirdetés
Hirdetés

A miniszter azt követően nyilatkozott erről az Agerpres hírügynökségnek, hogy pénteken Temesmórán (Moravița) szerbiai illetékesekkel egyeztetett a pályaépítés részleteiről. Kijelentette: sikerült tisztázni a részleteket, így már két héten belül elkészülhet a kormányközi megállapodás szövegtervezete. Hozzátette: a dokumentumot a március végére, április elejére tervezett belgrádi látogatásán írhatnák alá.

A tárcavezető megemlítette, hogy a hivatali elődje, Cătălin Drulă által hátrahagyott dokumentációban a Vejte (Voiteni) és Temesmóra közötti szakaszon csak autóút szerepelt. Biztosra vette azonban, hogy a kormányközi megállapodásban autópálya-összeköttetés fog szerepelni.

Az Agerpres hírügynökség emlékeztetett rá, hogy az autópálya-építés megvalósíthatósági tanulmánya több mint 14 millió lejbe kerül. Az összeg 85 százalékát az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési ciklusának a forrásaiból finanszírozzák a nagy infrastruktúra operatív program keretében.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük