Nincs veszélyben Amazónia legmagasabb fája
Az Amazonas-medence közelmúltban felfedezett legmagasabb, 88 méteres fáját nem fenyegetik a térségben pusztító erdőtüzek – derült ki brazil és brit kutatók tanulmányából.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az Amazonas-medence közelmúltban felfedezett legmagasabb, 88 méteres fáját nem fenyegetik a térségben pusztító erdőtüzek – derült ki brazil és brit kutatók tanulmányából.
A külföldön élő román állampolgárok választói névjegyzékbe vételére megszabott határidő meghosszabbítását kérte az Állandó Választási Hatóságtól (AEP) Viorica Dăncilă.
Várhatóan minden eddiginél nagyobb áradásokkal csap le a Dorian hurrikán csütörtökön az Egyesült Államok keleti partvidékére.
Elfogadta a londoni alsóház azt a törvénytervezetet, amely megtiltja Boris Johnson miniszterelnök konzervatív párti kormányának Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból.
Tűz ütött ki a csütörtökre virradó éjszaka az egyik mamaiai szállodában; harminc turistát evakuáltak, komoly sérülés nem történt.
Bár még nem is árulják a dél-koreai Samsung összehajtható telefonját, a Galaxy Foldot, hírek szerint a maroktelefon második modelljének megjelenéséig nem kell sokat várni, 2020 elején dobják piacra.
Sorbán Attila Örsöt, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület elnökét választotta ügyvezető elnökévé szerdán a Magyar Polgári Párt (MPP).
Post-mortem a Románia csillaga érdemrend háborús jelzésű lovagi rangjával tünteti ki Klaus Johannis államfő a kabuli terrormerényletben elhunyt román külképviseleti alkalmazottat.
Az Egészségügyi Világszervezet friss tanulmánya az mutatja, hogy nem sikerült a kívánt hatást elérni az alkohol visszaszorításában.
A vadon élő állatokkal szelfiző turisták megzavarják az állatok táplálkozását, utódgondozását, veszélyeztetik a születésszámot – figyelmeztettek kutatók az Új-Zélandon tartott Nemzetközi Pingvinkonferencián.
A romániai 16 és 25 év közötti fiatalok több mint fele dohányzik, és közel fele szívott már marihuánás cigarettát – derült ki egy kutatásból, amelynek során az év elején 10 200 fiatalt kérdeztek meg.
Nem tud kimenni a kertbe a vegán nő a szagok miatt, most cseles bosszút forral a szomszédság.
Klaus Johannis államfő áthágja az alkotmánybíróság döntéseit azáltal, hogy késlekedik az ügyvivő miniszterek kinevezésével – jelentette ki szerda esti sajtónyilatkozatában Viorica Dăncilă kormányfő, a Szociáldemokrata Párt elnöke.
A Szociáldemokrata Párt mestere az időhúzásnak, a PSD-kormánynak pedig már rég távoznia kellett volna – jelentette ki szerdán Klaus Johannis államfő.
Első házként elfogadta a szenátus azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a halláskárosult személyek megkülönböztető jellel láthatják el az általuk vezetett gépkocsit, amelynek segítségével fogyatékosságukra figyelmeztetik a többi autóvezetőt.
Már tárgyalt a bizalmatlansági indítványról az USR-vel, a PMP-vel, az RMDSZ-szel és a magyartól eltérő kisebbségek parlamenti csoportjával is – közölte szerdán Ludovic Orban, a PNL elnöke.
Végéhez ért a csernátoni Ika-művésztelep második kiadása. A művészek a gyerekekkel együtt augusztus 25-től szeptember 3-áig dolgoztak, a mindennapos alkotómunkán kívül különböző programokon, kiállításokon vehettek részt.
A sepsiszentgyörgyi Székely Pál biológus vezette az ecuadori Loja-egyetem – Universidad Tecnica Particular de Loja – tudományos csapatát, amely felfedezett több kisméretű békafajt.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A szeptember 5-10. időszakban folytatódik a 2020-as Európa-bajnokság selejtezősorozata. Európa-szerte 50 mérkőzésre kerül sor, némelyik összecsapás sorsdöntő lehet a továbbjutás szempontjából.
Nem mindennapi feladatot kellett teljesíteniük kedden a kézdivásárhelyi tűzoltóknak. A SMURD rohammentőn szolgálatot teljesítő három tűzoltót egy terhes nő kórházba szállításához riasztották Esztelnekre, a szülés azonban még a helyszínen beindult.
Több mint hét órája dolgoznak a tűzoltók egy Szörcsén kigyulladt csűr eloltásán. A tűzvészben nem sérült meg senki, de az anyagi kár jelentős.
Egy nagyméretű övtáskába rejtve próbált meg felvinni a repülőre egy csecsemőt egy amerikai nő egy Fülöp-szigeteki repülőtéren.
A spanyol rendőrség negyven tő marihuánát foglalt le Igualadában a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt közvetítő televíziós helikopterének segítségével.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely kötelezi az Országos Egészségbiztosító Pénztárat, hogy tájékoztassa a biztosítottat azon gyógyszereinek és egészségügyi ellátásainak listájáról, amelyeknek költségét megtérítette az előző év folyamán.
A sorrendben 22. világbajnokság emblémája emlékeztet az összetartozásra, miközben jellegzetes arab motívumok is megtalálhatóak benne.
Az RMDSZ készen áll támogatni az ellenzék által kilátásba helyezett bizalmatlansági indítványt, ha azonban ennek benyújtása tovább késik, a parlamenti erők átszerveződhetnek.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nemcsak néhány törvényhozót kísérelt meg átcsábítani a Liberálisok és Demokraták Szövetségéből (ALDE), hanem a teljes pártot megpróbálta „ellenséges módon átvenni” – állítja Călin Popescu-Tăriceanu.
Jövő év május 11-e és 28-a között zajlanak majd a másodikosok, a negyedikesek és a hatodikosok országos tudásfelmérő vizsgái – tájékoztat a tanügy-minisztérium.
Huszonöt megye 316 településén 1108 afrikaisertéspestis-gócot tartanak nyilván jelenleg – közölte szerdán az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
A Brassóba közlekedő Hargita IC az első olyan vonat, amelynek iránytábláján magyarul is szerepel a határon túli település elnevezése.
Kedden választja meg új házelnökét a szenátus; hétfőn nem ül össze a plénum, hogy a szenátorok vehessenek részt a tanévnyitó ünnepségeken – döntötte el szerdai ülésén a házbizottság.
Tarantinóval próbálta eladni lakását egy orosz férfi.
A világ gazdag országainak egy részében a rák a leggyakoribb halálokká lépett elő, és pár évtizeden belül ugyanez történik világviszonylatban is – állítják kutatók.
A legrosszabb minősítést kapta a Nagy-korallzátony az ausztrál nemzeti parkot kezelő hatóságtól.
A székely nyelvjárásról rendeznek konferenciát Énlakán.
A Tescóban tanította móresre a kislányait – imádja a net
A francia Alpokban található Chamonix település polgármestere azt szorgalmazza, hogy Emmanuel Macron tegyen lépéseket a Mont Blanc-t megmászó felelőtlen turistákkal szemben.
Románia kabuli külképviseletének az egyik munkatársa meghalt, egy másik pedig súlyosan megsebesült a hétfő éjszaka történt terrortámadásban – közölte kedd este a külügyminisztérium.
Azonosítatlan gélszerű anyagot találtak a Hold túlsó oldalán.
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján.
Statisztikailag nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt azok, akik rendszeresen fogyasztanak üdítőitalokat, figyelmeztet a WHO rákkutató intézete – írja a Guardian.
A Dorian hurrikán várhatóan elhalad majd Florida partjai mentén, a félszigettől nagyobb távolságra – jelentette helyi idő szerint kedden későn este az amerikai Országos Hurrikán Központ.
Összesen 35 személy vesztette életét, amikor leégett egy kirándulóhajó Dél-Kalifornia partjainál. A búvárok eddig 20 holttestet hoztak a felszínre.
Megszavazta a londoni parlament kedd éjjel azt az ellenzéki javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy napirendre vegyék a megállapodás nélküli Brexit tilalmát célzó törvénytervezet.
Ion Popa szenátort javasolja a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a felsőház elnöki tisztségébe – közölte kedden Călin Popescu-Tăriceanu, az alakulat vezetője az ALDE központi politikai bizottságának ülése után.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) román nacionalista szervezetek feljelentése nyomán vizsgálja egyes magyar politikusok felelősségét az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án történt incidens kapcsán.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetet dolgoz ki a kommunizmus idején államosított egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására.
Vannak dolgok az életben, amit az ember kipróbál, aztán kijelenti, hogy ezt még egyszer átélni soha többé nem szeretné.