Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ne igyon dobozos üdítőt!

Ne igyon dobozos üdítőt! Életmód

Statisztikailag nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt azok, akik rendszeresen fogyasztanak üdítőitalokat, figyelmeztet a WHO rákkutató intézete – írja a Guardian.

Hirdetés
Hirdetés

Az International Agency for Research on Cancer munkatársai 16 éven követtek figyelemmel 450 ezer alanyt, és arra jutottak, hogy – figyelembe véve az egyéb egészségügyi kockázatokat is – azok, akik napi 2 pohár (250 ml) vagy több üdítőt fogyasztottak, 17 százalékkal nagyobb eséllyel haltak korai halált. 

Míg az édesítőszerrel édesített üdítők fogyasztóinál a keringési zavarok voltak a gyakoribbak, addig a cukros italok az emésztőrendszeri megbetegedésekkel hozhatóak összefüggésbe. De az üdítőitalok fogyasztása általában véve is növeli a Parkinson-kór kialakulásának esélyét, ellenben ebben a konkrét kutatásban a rák és az Alzheimer-kórral nem találtak összefüggést.  

Hozzá kell tenni azt is, hogy a hasonló kutatások csak megfigyelésnek számítanak, nem jelentenek közvetlen ok-okozati összefüggést az üdítőfogyasztás és a korai halál között, lehetséges, hogy egy konkrét termékcsalád, vagy összetevő volt a felelős a halálesetekért. 

Ennek ellenére Dr. Mathilde Touvier, a francia egészségügyi kutatóközpont munkatársa kiállt a kutatás mellett, és szorgalmazta, hogy a világ egészségügyi szervei lépjenek fel az üdítőfogyasztás ellen. És nem ez az első tanulmány, amely arra jutott: nem biztos, hogy szerencsés üdítővel tömni magunkat. Francia kutatók egy 100 ezer felnőtten elvégzett kutatásban arra jutottak, hogy statisztikailag összefüggés mutatható ki a rák és a cukrozott üdítők, gyümölcslevek fogyasztása között. Napi 100 ml cukros ital 18 százalékkal növelheti a rák kialakulásának esélyét. 

De mit igyunk, ha sem szomjasak, sem rákosak nem szeretnénk lenni? A kutatók ebben a kérdésben többé-kevésbé mind egyetértenek: sima vizet!

(index)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások