Hagyd őket, így legalább látják milyen amikor nem kukában robban a pizza
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Ramona Mănescu külügyminiszter a Digi24 hírtelevíziónak adott telefonos nyilatkozatában elmondta, hogy a terrortámadás célpontja egy szigorúan őrzött kabuli városrész, ezen belül pedig a román külképviselet volt. Az épületet a támadók mintegy nyolcvan százalékban lerombolták, melléképületeit felgyújtották. A miniszter szerint a pokolgépes merényletet mintegy kétórás tűzharc követte. Mindkét román áldozat a külképviselet biztonsági szolgálatához tartozott.
A külügyminiszter elmondta: a kabuli román külképviseleten 12 diplomata dolgozik, valamennyien életveszélyben voltak. A diplomatákat és a sebesült román állampolgárt is egy közeli NATO-támaszponton helyezték biztonságba. Ramona Mănescu közölte: valamennyiüket sürgősen hazaviszik Romániába.
A külügyminisztérium közleményében határozottan elítélte a terrortámadást, és nyomatékosította, hogy Románia továbbra is elkötelezett a terrorizmus elleni harcban.
Később Ramona Mănescu az Antena 3 televíziónak nyilatkozva elmondta, a támadásban elhunyt 43 éves férfi a román nagykövetség biztonsági csapatának tagja volt. „Életét adta azért, hogy másokat megmentsen. Tette a kötelességét, az utolsó pillanatig” – fogalmazott a külügyi tárca vezetője, aki szerint az elhunyt férfi megérdemelné, hogy állami temetésben részesüljön.
Az AFP jelentése szerint az afgán fővárosban tálibok által végrehajtott keddi támadásban 16-an életüket vesztették, csaknem 120 személy pedig megsérült. Az afgán rendőrség mintegy 400 külföldi állampolgárt menekített ki és helyezett biztonságba.
Részvétét fejezte ki Klaus Iohannis államfő kedd este az afganisztáni Kabulban történt terrortámadás román áldozata családjának.
Az elnök határozottan elítélte a merényletet, amelyben a kabuli román nagykövetség egyik képviselője meghalt, egy másik pedig súlyosan megsebesült.
„Részvétemet fejezem ki a gyászoló családnak, és mielőbbi felépülést kívánok a merényletben megsérült román állampolgárnak. Ugyanakkor megerősítem mély elköteleződésünket a terrorizmus elleni küzdelem mellett” – idézi Johannist az Államelnöki Hivatal közleménye.
Elítélte Viorica Dăncilă miniszterelnök az afganisztáni terrortámadást, amelyben a kabuli román nagykövetség egyik képviselője meghalt, egy másik pedig súlyosan megsebesült.
„Határozottan elítélem az afganisztáni véres terrortámadást. A szörnyű kegyetlenség – amelyben több külföldi állampolgár meghalt és több mint százan megsérültek – nem ingatja meg elszántságunkat, és nem térít el attól, hogy nemzetközi partnereinkkel együtt folytassuk a terrorizmus elleni küzdelmet” – írta Facebook-bejegyzésében a kormányfő.
A miniszterelnök ugyanakkor részvétét fejezte ki a merényletben elhunyt román állampolgár családjának, és gyógyulást kívánt a sérülteknek, majd megjegyezte, hogy a kormány a továbbiakban is támogatni fogja a béke és az ország stabilitásának visszaállítását célzó afganisztáni akciókat.
(MTI/Agerpres)
Hagyd őket, így legalább látják milyen amikor nem kukában robban a pizza
De azert en foltennek egy kerdest Johannis elnoknek, es ugyanezt a kerdest Dancila asszonynak: Mit keresnek a romanok Kabulban?! Ahhelyett, hogy a sajat orszagukat vedenek ezekkel a katonakkal-mert volna amitol megvedeni-ok idegenek erdekeiert harcolnak, idegen foldon, egy olyan orszagban mely soha nem bantotta, sertegette vagy gunyolta volna a romanokat. Es hadat sem uzent soha Romanianak ! Olyanok oldalan partoskodnak akik sajat orszaguk kirabloi. Hat mi ez ,ha nem Stockholm-szindroma !