Miért használjunk minőségi lakásillatosítót?
A lakás illatosítására rengeteg eszközt és szert használhatunk. A párszáz forintos aerosoloktól az ultrahangos illat diffúzorig számos megoldás létezik.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A lakás illatosítására rengeteg eszközt és szert használhatunk. A párszáz forintos aerosoloktól az ultrahangos illat diffúzorig számos megoldás létezik.
Székesfehérvár története hosszú időkre nyúlik vissza, ugyan a környék már az őskorban lakott volt, de magát a várost Géza fejedelem alapította a 10. században.
Manapság számos tavon nem megengedett a horgászat különféle halkímélő eszközök megléte nélkül. Ebbe a kategóriába egyaránt beletartozik a mérlegelő zsák és háló, a szájfertőtlenítő, valamint a pontymatrac is.
Az elektromos fűtés költséghatékony mivolta egyre inkább megnöveli az alkalmazása iránti igényt a vizes helyiségek kapcsán is.
Az alkotmánybíróság megerősítette és jóváhagyta pénteken az államelnök-választás első fordulójának eredményeit.
„Tükröm-tükröm…” Talán nincs is köztünk olyan ember, akinek ne csengene ismerősen az előző idézet. Mindenki otthonában fellelhető egy vagy több tükör is, melybe gyakran belepillantunk a tökéletes külső elérése érdekében.
Családiház és ipari terület is elképzelhetetlen kerítés nélkül. A kerítés nem csak határvonalat jelent a magán- és a közterület között, nem pusztán választóvonal a szomszéd kertjétől, udvarától.
A jegygyűrű kiválasztásában általában a párok együtt vesznek részt, szemben az eljegyzési gyűrűvel, mert azt többségében a vőlegény választja ki.
Ludovic Orban miniszterelnök pénteken Brassóban megkoszorúzta az 1987. november 15-ei antikommunista felkelés emlékművét.
A csempe LED profilok a modern világítástechnika egyik ígéretes vívmányai, a LED szalagok elhelyezése kapcsán jelentenek komoly segítséget.
Van az úgy, hogy mindenki orra piros, mindenki tüsszent, mindenki köhög, mindenki beteg… MINDENKI! Sajnos az év bizonyos szakaszaiban, különösen a hűvösebb hónapokban megannyian ki vagyunk téve a közösségben terjedő kórokozóknak, járványoknak.
Nyilvánosságra hozta az Eurovíziós Dalfesztivált szervező Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége a 2020-as Eurovízió résztvevőinek listáját.
Legkésőbb két héten belül bemutatja az általa vezetett minisztérium átszervezésének tervét – jelentette ki a Digi 24 csütörtök esti műsorában Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Péntektől kezdve öt napon keresztül szavazhatnak a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) tagjai arról, hogy Dan Barna maradjon-e a párt élén.
Őrizetbe vettek csütörtökön két gyergyószentmiklósi fiatalt, akiket azzal gyanúsít a rendőrség, hogy november 4-én megkéseltek és kiraboltak egy idősebb férfit. A holttestet a gyilkosságot követően a vasúti sínekre tették, így próbálták meg balesetként beállítani az áldozatuk halálát.
Csütörtök este értesítették a kézdivásárhelyi rendőröket a 112-es sürgősségi hívószámon, hogy egy férfi több sírkövet és keresztet megrongált a kézdiszentléleki templom kertjében.
Újabb sertéspestises eseteket észleltek Kovászna megyében: az erdőkben talált vaddisznótetemek száma elérte az utóbbi két hónapban a 20-at – közölte pénteken a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság.
Eljárást indítottak egy 21 éves fiatalember ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy több rendben szexuális kapcsolatot létesített egy fiatalkorú lánnyal. Ugyanakkor bűnpártolással vádolják a kislány anyját is, aki az ügyészség szerint hozzájárult a törvénytelen kapcsolathoz és bántalmazta is a lányt.
Egy 40 éves, sepsiszentgyörgyi férfit keres a rendőrség, akit október 30-án engedtek ki a kórházból, de mindeddig nem tért haza otthonába.
Orbán Viktor Facebook-oldalán jelent meg péntek hajnalban a budapesti Puskás Aréna avatásának tiszteletére készült látványos kisfilm. A videóban több ismert személy mellett Diószegi László is feltűnik.
Nem állt fenn az állami intézmények fenyegetettsége a 2018. augusztusi tüntetések idején – jelentette ki Marcel Vela belügyminiszter csütörtök este, a B1 televíziócsatornának adott nyilatkozatában.
A hordozható számítógépek sosem játszottak olyan fontos szerepet, mint manapság, hiszen e masinák nélkül sokak számára elképzelhetetlen a munka, a kapcsolattartás, az ismerkedés, a videózás-filmezés, zenehallgatás, a játék vagy a tanulás.
Jogerősen nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetésre és kártérítés fizetésére ítélte a brassói bíróság azt a tanítónőt, aki két évvel ezelőtt súlyosan sértő minősítésekkel illette másodikos tanítványait.
Liviu Dragnea nélkül is a Szociáldemokrata Pártban tevékenykedne – jelentette ki csütörtök esti sajtótájékoztatóján Viorica Dăncilă, az alakulat elnöke.
A jövő évi választási együttműködésről tárgyalt az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos elnöksége.
November 10-éig a kockázati csoportokba tartozó 548.782 személy kapta meg az influenza elleni védőoltást az egészségügyi minisztérium által rendelkezésre bocsátott készletből.
Nem áll szándékában a kormánynak felszámolni az üdülési jegyek rendszerét, ezeket továbbra is kapni fogják az erre jogosultak – jelentette ki csütörtökön Virgil Popescu gazdasági, energiaügyi és vállalkozásokért felelős miniszter.
Pénteken éjfélkor megkezdődött az államelnök-választások második fordulóját megelőző kampány. A kampány november 23-án, szombaton 7 órakor ér véget.
Pozitívan véleményezte az Európai Parlament közlekedési és idegenforgalmi bizottsága (TRAN) Adina Vălean jelölését a közlekedési portfólióra.
Az amerikai GLAAD médiafigyelő évi jelentésében megfogalmazódik az igény, hogy a tévéstúdiók olyan szórakoztató műsorokat és filmeket sugározzanak, ahol a gyakran szereplő személyeknek legalább 20 százaléka az LGBT köreiből legyen.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Sikeres volt a Pro Pectus Egyesület által megszervezett jótékonysági retroparti, amelyet november 8-án tartottak a kézdivásárhelyi Átrium Hotelben.
A Bod Péter Megyei Könyvtár ez alkalommal is két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe.
Az elmúlt hétvégén, Budapesten szervezték meg a IV. Nemzeti VERSeny döntőjét, ahol Elek Ágota, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Líceum végzős drámatagozatos diákja második helyezést ért el.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Bővítette az egészségügyi minisztérium a rezidensvizsgára történő beiratkozások programját: szombaton 9 és 14 óra között még benyújtható az iratcsomó a közegészségügyi igazgatóságoknál.
A Dacia piacra dobta a vanzari.dacia.ro honlapján új Dacia Logan Stepway modelljét, decembertől kezdődően pedig a vállalat kirendeltségeinél is kapható lesz a személygépkocsi.
Történelmi mélypontra süllyedt a román lej értéke az euróval szemben, a Román Nemzeti Bank (BNR) által pénteken közzétett árfolyam szerint egy euró ára 4,7669 lej.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Klaus Johannis nyerte az államfőválasztás vasárnapi első fordulóját a szavazatok 37,82%-át szerezve meg; a második helyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Viorica Dăncilă végzett a voksok 22,26%-ával.
Életben vannak azok a tehenek, amelyeket szeptemberben a Dorian hurrikán ragadott magával egy észak-karolinai szigetről. A vízbe pottyant állatok kilométereket úszva értek partot.
Az elmúlt három évben két költségvetés alapján irányították az országot: az egyik a parlament által is ismert változat volt, a másik a „helyi kiskirályok” finanszírozását szolgálta – nyilatkozta csütörtökön Florin Cîţu pénzügyminiszter.
A gazdasági növekedés a nyers adatok szerint 3%-ra mérséklődött a harmadik negyedévben 2018 hasonló időszakához viszonyítva, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adatsorából.
A dossziét elküldték a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészségnek (DIICOT), hogy fel lehessen használni a feljelentések nyomán zajló vizsgálatban, jelentette ki Marcel Vela belügyminiszter csütörtökön.
Az elnökválasztás második fordulóján való részvételre, de a szavazólap érvénytelenítésére biztatta szimpatizánsait Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
Halálos baleset történt szerdán Szlovániában: egy magyar kamionos húsz métert zuhant, miután egy autó oldalról nekiütközött egy Ljubljana közelében található hídon.
A Facebook 3,2 milliárd hamis felhasználói fiókot törölt idén április és szeptember között – jelentette szerdán a közösségi oldalt működtető cég a tartalmak szabályozásáról kiadott legfrissebb jelentésében.
Az államelnöki választások második fordulójának egyik „ajánlata” sem „meggyőző” számára, jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.
Álhír, hogy Klaus Iohannis államelnök fülhallgatót hordott volna a sajtótájékoztatóján, szögezte le Ludovic Orban kormányfő szerda este.
Több száz program várja az érdeklődőket a 25. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron, amely a romániai magyarság legnagyobb könyvszemléjének számít.