Nagyszabású szociális és oktatási projektet indít a háromszéki faipari vállalkozásokat tömörítő Pro Wood Faipari Klaszter és a Holzindustrie Schweighofer fafeldolgozó.

 

Kádár Rezső, a faipari klaszter menedzsere lapunknak elmondta, gazdasági jellegű tevékenységük mellett a szervezet kapocs kíván lenni a Kovászna megyei vállalkozói réteg és az oktatási, szociális intézmények között. Ennek legjobb példája egy nemrég megszületett, szociális jellegű együttműködés a Holzindustrie Schweighofer, a Pro Wood Regionális Faipari Klaszter, Kovászna Megye Tanácsa, valamint a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola között.

A projekt keretében a faipari klaszter ernyője alatt tevékenykedő formatervezők bútorzatot terveznek, azokat a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola asztalos szakmát tanuló diákjai elkészítik. A kész bútorokkal a Kovászna Megye Tanácsának alárendeltségében álló szociális és gyermekvédelmi vezérigazgatóság által működtetett családi házakat, fogyatékkal élőket ellátó központokat, valamint az igazgatóság fenntartásában működő idősotthont rendezik be.

A szociális–oktatási projekt megvalósulását a Holzindustrie Schweighofer rétyi és kománfalvi (Comănești) üzemei támogatják, ugyanis 53 köbméter bútorlapot ajánlottak fel összesen közel 76 ezer lej értékben. Kádár Rezső szerint a vállalkozók, iskola, önkormányzat és szociális igazgatóság közötti partnerség célja egyrészt az, hogy szakmailag felkészítsék a szakoktatásban részt vevő fiatalokat a piac igényeire, hiszen a projekt révén alkalmuk lesz vállalkozóktól, formatervezőktől tanulni, másrészt pedig korszerű bútorzatot kapnak a megye szociális intézményei.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Röviden

Nehéz idők jönnek? Miközben „szárnyal” Románia gazdasága, a lakosság egyre szegényebb, hívják fel a figyelmet az ellentmondásos helyzetre a gazdasági elemzők. A Chartered Financial Analyst Románia szervezet szerint az elkövetkező egy évben az euró elérheti a 4,73 lejt, miközben a jelenlegi 2%-ról 3%-ra emelkedik az irányadó bankközi kamatláb. Pénzpiaci elemzők szerint mindez azt jelenti, hogy […]

Jövő hónaptól szigorítanak

Jövő hónaptól véget vetnek a gépjárművek átírási illetékeivel és adójával való cselezéseknek, de forgalmi engedély és rendszámtábla nélkül maradhatnak azok a sofőrök is, akik lejárt időszakos műszaki vizsgával (ITP) közlekednek, hívta fel a figyelmet Dávid Attila.

Üdvözlendő rendelet

Alig több mint egy hónap múlva, május 25-én életbe lép az EU általános adatvédelmi rendelete a GDPR (General Data Protection Regulation), amely kötelező minden olyan vállalkozás és intézmény számára, amely magánszemélyek beazonosítását lehetővé adatokat kezel papíron vagy online.

Röviden

Ingyen wifi Háromszéken Eddig több mint tízezer település – köztük 15 háromszéki – iratkozott fel a #WiFi4EU portálon arra a programra, amely részeként az Európai Unió ingyenes wifihálózatok létrehozását támogatja. A programra jelentkező városok és falvak 20 ezer euró értékű vásárlási jegyeket kaphatnak, amelyekből megvalósíthatják az ingyenesen használható wifihálózatokat. A települések vezetői egy erre a […]

Elkelne a béremelés

Bár tavaly dinamikusan növekedett a háromszékiek kézbe kapott átlagbére, így is 563 lejjel keresünk kevesebbet az országos nettónál, és 1279 lejjel kisebb az átlagfizetésünk, mint a bukarestieknek, derült ki az Országos Statisztikai Intézet adatainak összehasonlításából.

Jó példát mutatunk

Kapcsolatépítés és a sepsiszentgyörgyi jó példák megismerése céljából látogatott Háromszékre az Örményországi Mérnöki Kamara (EAA) küldöttsége, akik egy helyi klaszterhoz, a Transylvanian Mechanical Engineering Clusterhez fordultak hosszú távú partnerség érdekében. Céljuk, hogy a háromszéki klaszterek mintáját követve Örményországban is hasonlót hozzanak létre.

Lesz-e elég érdeklődő?

Nagy fába vágták fejszéjüket a vállalkozói szervezetek és önkormányzatok, amelyek nem kevesebbet vállaltak, minthogy több ezer állástalannak, szociálisan hátrányos helyzetben lévőnek és vállalkozni vágyónak fejlesztik vállalkozói készségeit, és a legjobb üzleti terveket 35-40 ezer eurónyi indulótőkével támogatják. A Központi Fejlesztési Régióban mintegy 50 szervezet használta ki az Európai Szociális Alap által támogatott Humán Erőforrás Operatív Program bőkezű ajánlatát, és pályáztak egyenként több millió lejre.

Röviden

Faültetés és bográcsgulyás „Ismerkedjünk, barátkozzunk nyakkendő nélkül!”, ezzel a felhívással fordult a háromszéki vállalkozókhoz a kereskedelmi és iparkamara, amely a Casarbor nevű partnercéggel közösen április 19-én, Sepsikőröspatakon szervez faültetést. Az akció után Diószegi Tibi csárdája kínálja a résztvevőknek a bográcsgulyást, de megkóstolhatják a Sanct Georgius pálinkát is. Az érdekeltek részvételi szándékukat a Kovászna Megyei Kereskedelmi […]

Próbáld ki a cégvezetést!

A Vállalkozó Iskola program keretében a háromszéki fiataloknak lehetőségük nyílik első kézből, tapasztalt vállalkozókról, intézményvezetőktől és szakemberektől megtanulni a vállalkozás alapjait, de arra is, hogy két hétig beüljenek egy cégvezető székébe, és mentoruk támogatásával irányítsanak egy vállalatot.

A hátránnyá vált versenyelőny

A fizetések alacsony szinten való tartása miatt kivándorolt a munkaerő az országból. „Mára tragikussá vált a helyzet, hiszen világszinten a háború által sújtott Szíria után Románia a második legnagyobb kibocsátó ország, eddig 3–3,5 millió romániai vándorolt külföldre”, mutatott rá Winkler Gyula.

Személyre szabottan

A digitális világ elterjedésével, és meg a magánszállítók térnyerésével szemben a Román Posta korábban alig volt képes lépést tartani, de a napokban újítással állt elő: ügyfeleinek lehetőséget teremt, hogy személyre szabott bélyegekkel adják fel küldeményeiket. A szolgáltatás neve MyMark, és az érdeklődők a posta-romana.ro honlap MyMark szekciójába tölthetnek fel fotókat, a címzettek adatait. Miután az […]

Eladta erdőit a Schweighofer

Az osztrák fafeldolgozónak, a Schweighofernek nem csak üzemei, hanem jelentős erdőtulajdonai is vannak Romániában. A több megyében található területektől a cég „stratégiai” okokból megválik, az új tulajdonos pedig egy svéd cég, a GreenGold Group lesz. A döntésről Cătălin Hosu szóvivő írásban értesítette szerkesztőségünket, felvezetőjében azt hangsúlyozva, hogy a cég továbbra is mindent megtesz a fenntartható […]

Gondok számbavétele Ozsdolán

Több mint 200 gazda és intézményvezető gyűlt össze Ozsdolán az idei, immáron hatodik gazdatalálkozón, amelynek résztvevőit a házigazda Brânduş-Dendyuk Szilveszter polgármester üdvözölte, majd a Kovászna Megyei Szarvasmarhatartók Egyesületének elnöke, Ötvös Mózes a gazdák közti összefogás szükségességét hangsúlyozta.

Röviden

Érvénybe lép a kilépési igazolás? A munkaadónak úgynevezett kilépési igazolást kell adnia minden alkalmazottnak, akinek lejár a munkaszerződése, ekként módosította a munkatörvénykönyvet a szenátus. A dokumentumot az egyéni munkaszerződés lejárta előtt legalább három nappal ki kell állítani, azt mindkét félnek alá kell írnia, és tartalmaznia kell a pénzügyi és vagyoni helyzetet, azaz egymással szembeni elszámolást. […]

Adófizetői roham várható

Előző évek tapasztalata azt mutatja, hogy a kedvezményes helyi adó befizetési határidejének (március 31.) lejárta előtt felpörög az adófizetési kedv Sepsiszentgyörgyön, sokan a hónap végéig igyekeznek törleszteni egész évi ingatlan-, terület- és járműadójukat, hogy részesüljenek a 9,9 százalékos kedvezményben.