Boldog szerelmes pár illúzióját kelti a D. F. által a Facebookon megosztott fotó. Mi lehet a háttérben?

Különös eset bolygatta meg a kovásznai közhangulatot, miután a rendőrség közleménye alapján napvilágra került, hogy egy 36 éves férfi többször megerőszakolta 17 éves mostoha fiútestvérét. Lapunknak nyilatkozó fiatalok és az áldozathoz közeli személyek elmondása alapján nem feltétlen erőszakról van szó, hanem egy adok-kapok homoszexuális viszonyról, amiről hosszú ideje sejtettek az emberek, és aminek még a Facebookon is nyoma maradt.
A rendőrség tájékoztatása szerint gyermekpornográfia miatt vették őrizetbe a 36 éves D. F. kovásznai lakost, azzal vádolva, hogy megerőszakolta kiskorú (17 éves) mostohatestvérét, az aktust pedig levideózta, és ezzel zsarolta áldozatát. Nicoleta Tolvaj Marin, a Kovászna Megyei Rendőrség szóvivője elmondta: alapos a gyanú, hogy az elmúlt években a férfi többször is megerőszakolta a fiút, és az aktusok közben felvételeket készített, amikkel zsarolta.
A nyomozók szerint a férfi közel hat évvel ezelőtt kezdte molesztálni mostohatestvérét, aki akkor még 11 éves volt. Első alkalommal még csak alsóneműben fényképezte le, és azzal zsarolta, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, ha nem létesít szexuális kapcsolatot vele. A rendőrségi közleményben az áll, a férfi egy Kovászna melletti mezőre csalta áldozatát, ahol elkövette tettét, ami az legnagyobb közösségi oldalra is felkerült.
D. F.-t múlt kedd este az áldozat apja jelentette fel a rendőrségen. A gyermekrontó ekkor megpróbálta elhagyni az országot, de az egyik magyar-román határátkelőnél azonosították, és őrizetbe vették. Otthonában házkutatást tartottak, több számítógépet, laptopot, adathordozókat foglaltak le a hatóságok, majd 30 napra szóló előzetes letartóztatásba helyezték.
Ahogy az eset a sajtóban nyilvánosságra került, lapunknak többen jelezték véleményüket a történtekkel kapcsolatban, és bizonyos beszámolók nem feltétlen azt sugallják, hogy erőszak történt volna (legalábbis az utóbbi időben nem), hanem egy adok-kapok viszony alakult ki kettejük között, ahol a most 17 éves fiú bizonyos „ajándékok”, így mobiltelefon, laptop stb. fejében létesített szexuális kapcsolatot mostohatestvérével. Az más kérdés, hogy egy 11 éves gyerek megrontása akkor is súlyos bűncselekménynek minősül, ha netán „nem ellenkezik”!
Nem hivatalos információk szerint kettejük viszonyáról a kiskorú anyja is tudott, legalábbis nem egyszer látta őket kádban együtt fürödni. Továbbá D. F. szellemi kapacitását jelzi, hogy egyáltalán nem titkolta kettejük kapcsolatát, sőt, egyfajta „lángoló szerelemként” tálalta azt a Facebookon. (Megint csak más kérdés, hogy a Facebook erkölcscsőszeinek érzékenységét nem zavarta egy olyan fotó, amin felnőtt férfi csókolózik kiskorú fiúval, de egy migránsellenes megjegyzés miatt már törölhetik a profilodat!)
A mezőn készült videót is D. F. osztotta meg, a kovásznai fiatalok egymás között terjesztették ugyancsak a Facebookon. A videó, illetve a közzétett fotók valóban nem utalnak erőszakra, azonban hangsúlyozzuk: itt elsősorban gyerekrontás esete forog fenn, még akkor is, ha az egyik vendéglőben látták, amint D. F. és mostohatestvére együtt nézik a kettejük aktusáról készített felvételeket. Sőt, egyesek egy másik, jelenleg 18 éves körüli kovásznai fiúról is beszélnek, aki szintén alárendelte magát D. F.-nek bizonyos javakért cserébe.
A kiskorúhoz közelállók elmondása szerint viselkedése, magatartása nem volt árulkodó, azt viszont többször mondogatta, hogy őt „ne idegesítsék”, mert gyógyszert szed. D. F.-ről még annyit árult el egyik forrásunk, hogy míg külföldön dolgozott, állítólag bicikliket lopott, ezért kellett hazajönnie. A kovásznaiak körében az a pletyka is tartja magát, miszerint viszonyukból most azért lett rendőrségi ügy, mert legutóbbi aktusuk után D. F. elmulasztott „fizetni”, ám ennek kevés a valószínűsége. <<

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2018. május 22., 18:35
    ÉRTÉKELÉS: 12

    mi lett az emberekkel hogy egy telefonert kiskoruan oda adjak magukat egy azonos nemu perverznek? ezt hozta a nagy facebook imadat, az egyik oda adja magat csak hogy legyen neki is okos telefonja a masik meg par napja szentgyorgyon osszeeg a vonattetejen mert szelfizni akar ott ahol tilos lenne, de az oregek se jobbak egyiket a medve olelgette meg csak a szelfi miatt. nem hiszek a foldonkivuliekbe de remelem ha az ilyen de—-generacio felno leigazzak a foldet mert attol mar rosszabb nem lehet mint ez a feszbuk nemzedek ami majd utanunk kovetkezne..

Ajánló

Ismét jó célért tekertek

Amint arról írtunk, csütörtökön a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi önkormányzattal negyedik alkalommal rendezte meg a Tekerj egy jó célért! adománygyűjtő akciót.

Piknik az Avas-tetőn

A szervezők a pénteki esős időjárás miatt úgy döntöttek, nem tartják meg a Szent Iván-éji álomra keresztelt, szombati rendezvényt, ami Almás és Lemhény közös falunapjaként is felfogható. Ennek ellenére pár száz ember így is felment a tetőre, ahol végül tábortüzet is gyújtottak.

Hatékony manipulálás

Menti a bőrét a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége, azért módosítják a Büntetőeljárási törvénykönyvet – legalábbis ettől hangos a közélet, ezért tüntetnek ezrek naponta az utcán. Ez „jól hangzik”, csak torz, és hatékony manipulálás eredménye – mondta pénteki sajtóértekezletén Márton Árpád.

Tíz év a város életében

Az elmúlt évtized megvalósításairól beszélt legutóbbi sajtóértekezletén a sepsiszentgyörgyi polgármester. Antal Árpád majdnem napra pontosan tíz éve tette le a polgármesteri esküt.

Nem történt támadás

Közösségi oldalakon egyre gyakoribb az elcsatangolt, a gazdijukat „kereső” fajkutyák fényképe. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy a szépmezői kutyamenhelyen nőtt-e a fajkutya-befogások száma.

Ismét dübörögtek a lóerők

Hétvégén Kézdivásárhelyen rendezték meg a Klausenburg Retro Racing névre hallgató retróautó-bemutató és -verseny hetedik kiadását, amely a szombat délelőtti eső ellenére ismét sikeresnek bizonyult.

Székelyföld értékei Manchesterben

Különböző zenei és művészeti műfajt képviselő, Kovászna megyéhez köthető produkciók is szerepeltek a második manchesteri Góbéfesten, amelyet idén a családoknak szóló fesztiválként hirdettek meg. Székelyföld kulturális nagykövetei ezen a hétvégén belakták Manchester főterét, ahol vasárnap délig több mint tízezren fordultak meg.

Röviden

Harc egy kicsi ráadásért A kedden közzétett képességvizsga-eredmények után a nyolcadikos diákok összesen 142 óvást tettek le: 31 esetben a magyar nyelv és irodalom, 61 esetben a román, 50 esetben a matematika dolgozatra kapott jegyüket fellebbezték meg – tájékoztatott a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség. A végleges eredményeket június 23-án teszik közzé. << Illemtantábor Az RMDSZ Kézdivásárhelyi […]

Átlátható lesz a pálya

Idén július 13-a és 15-a között kerül sor a Székely vágtára – jelentették be újfent tegnapi sajtóértekezletükön a szervezők. Sztakics Éva és Demeter János elmondta azt is, hogy idén elmarad a szombat esti nagyelőadás, amelynek az lesz a „járulékos következménye”, hogy színpad hiányában mindenhonnan jobb rálátás nyílik a pálya teljes hosszára.

Kell a pénz közművesítésre

Kézdivásárhely tanácsának csütörtöki soros ülése az önkormányzat által év elején kiírt totem-pályázat győzteseinek díjazásával kezdődött.

Amikor bekopog a rendőr

Az Országos Személynyilvántartó és Adatbázis-kezelő Igazgatóság az Országos Rendőr-főkapitánysággal közösen méretes, az egész országot átfogó ellenőrzéssorozatba kezdett: az akció során azokat a 14-18 év közötti vagy felnőtt személyeket keresik fel, akik szerepelnek az országos személynyilvántartásban, de 2017. december 31-ig nem kérték még az első személyigazolványuk kiállítását.

Tíz év a város életében

Tíz év alatt nemcsak mi lettünk idősebbek, hanem a város is jelentősen átalakult – jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Antal Árpád (képünkön). A sepsiszentgyörgyi polgármester abból az alkalomból tekintett vissza az elmúlt évtizedre, hogy majdnem napra pontosan tíz éve (2008. június 20-án) tette le a polgármesteri esküt.

Veszélyes kútvizek

Háromszéken számtalan kút vize baktériumokkal, nitritekkel, nitrátokkal, ammóniával fertőzött, az elemzésre bevitt vízminták 95%-a ilyen, tudtuk meg a Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság keretében működő környezet-egészségügyi iroda szakembereitől.

Most lenne alkalom

Bár a kormánypártoknak kényelmes többségük van a parlamentben, a fontos törvények megszavazásánál az RMDSZ segítségét kérik. Ilyen esetben alkalom lenne megerősíteni a magyarság szempontjából fontos előírásokat – vélik az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői.

Nyáron szekeret, télen szánkót

Gázáremelésről szólnak a híradók – eddig sem volt olcsó a fűtés, semmilyen formájában –, ezt pedig feltételezhetően a kritikusan alulfizetett háromszéki lakosság megsínyli. Mégis, miért állt le a tömbházak szigetelésének folyamata Szentgyörgyön? – érdeklődtünk az illetékeseknél.