Bővítik a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi eseteket fogadó egységét, hozzáférési útvonalat alakítanak ki a mentőautóknak – döntötték el a Kovászna megyei tanács pénteki, rendkívüli ülésén.

Tamás Sándor szerint a bővítés már nagyon esedékes volt, hisz a sepsiszentgyörgyi kórház 1975-óta működik megyei kórházként, és évtizedekig semmit nem javítottak rajta. Az intézmény „2005-ben vált építőteleppé”, és a munkálatoknak még most sincs vége – tette hozzá a megyei tanács elnöke.

– A lakosság egészségügyi ellátása fontos számunkra, minden forrást be fogunk vonzani, hogy minél magasabb szintű legyen – nyilatkozta Tamás Sándor.

A tanácselnök hozzátette: ezzel párhuzamosan, saját költségvetésből helikopter-leszállópálya építését is tervezik a kórház területére, amely szintén a sürgősségi ellátást szolgálja.

– A megyei kórházban működő sürgősségi osztályon közel hetvenen dolgoznak, évente 35 ezer beteget látnak el. Bővítés után a sürgősségi egység eddig 400 négyzetméteres hasznos felülete 1000 négyzetméterre nő, az új épületé ugyanis 600 négyzetméter. Személyzetbővítésre is sor kerül, elsősorban szakorvosokra lesz szükség, ugyanis szétválasztanánk a gyerek és felnőtt sürgősségi ellátást, valamint imagisztikai (röntgen, CT) vizsgálatokra is lehetőség lesz majd a sürgősségen – mondta el András-Nagy Róbert, a kórház menedzsere.

Tavaly zárult le a megyei önkormányzat nagyléptékű európai uniós pályázata, amelynek köszönhetően megerősítették az épületegyüttes szerkezetét, tervezési és épületgépészeti munkák zajlottak, valamint új orvosi felszereléseket és berendezéseket is vásároltak, összességében hatvanmillió lej értékben.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Talán a jövő kedvezőbb lesz

Ha erőltetjük, akkor mégiscsak megejthető az összehasonlítás, de eredménye lehangoló. Nem kedvez az időjárás, de még minden megváltozhat – reménykednek a strand üzemeltetői Sepsiszentgyörgyön.

Csiga, poloska károsít

Sok eső esett a napokban, örvendenek a gombászok, kevésbé a kiskerttulajdonosok a sok csigának, mely ilyenkor éli világát. Ráadásul a spanyolcsiga mellett egyéb új és invazív kártevők is megjelentek az utóbbi években a kertekben, ezekről is kérdeztük a szakembert, hathatós segítséget remélve. A Sapientia kertészmérnöki tanszékének tanársegédjét, Szabó Károly-Attilát faggattuk a védekezés, ellentámadás lehetőségeiről.

Röviden

Haladék adóbevallásra Még további két hét áll rendelkezésükre azoknak a természetes személyeknek, akiknek tavaly a munkaszerződésükben szereplő jövedelmük vagy nyugdíjuk mellett egyéb forrásból származó bevételük is volt, hogy leadják az egységes adóbevallási űrlapot. A kormány az egységes adóbevallások leadásának határidejét július 31-ig hosszabbította meg, tudatta közleményben a közpénzügyi igazgatóság. A határidő kitolását azzal indokolják, hogy […]

Sohasem lesz rend?

A sepsiszentgyörgyi fizetéses parkolók esetében egyre ritkábbak a kihágások, ám a járdán parkolás továbbra is fejtörést okoz az egyenruhásoknak: a helyi rendőrség napi rendszerességgel oszt ki bírságokat.

A jövő útja

Elektromos autótöltő-állomást avattak tegnap Sepsiszentgyörgyön. Az Európai Unió összes előírásainak megfelelő, minden típusú forgalomban lévő autót fogadni tudó, ultramodern eszköz ingyenesen áll a Park szálló vendégeinek rendelkezésére.

Hajléktalanra panaszkodtak

Nemrég írtunk arról, hogy Sepsiszentgyörgyön egy hajléktalan szitkozódott, verbálisan megfenyegette gyermeke előtt az édesapát, miután részegen koldult, ám nem kapott italra pénzt. Most újabb panasszal keresték fel szerkesztőségünket.

Eső után nem győzik

Tegnap Kézdivásárhelyen a Csernátoni úton nyírták a díszsövényt és -fákat, ami az esős időszak után időszerű tevékenység, tudtuk meg az illetékesektől.

Kukaosztás

A Gosp-Com Kft. értesíti a kézdivásárhelyi magánlakások tulajdonosait, hogy július 17-én, kedden a Bem József és Fortyogó utcákban, július 18-án, szerdán a Turóczi Mózes, Tóth Sámuel, Vásárhelyi Péter, Ráczok, Malom, Híd és, Rózsapalló utcákban osztják a 120 literes konténereket. Bővebb információ a 0267.361.060-as telefonszámon vagy a cég székhelyén.

Röviden

Csarnok lángolt Nagybaconban Nagybaconban pénteken reggel egy fafeldolgozó csarnok borult lángokba. Három tűzoltóautóval siettek a helyszínre a lánglovagok, illetve az eloltásban baróti önkéntesek is segédkeztek. A tűz végül a csarnok tetőszerkezetét károsította 800 négyzetméteren, ennek következtében be is omlott, így nehezítette a tűz teljes, végleges kioltását. Szerencsére emberi áldozatokat nem követelt a szerencsétlenség. Az előzetes […]

Falunapok jó hangulatban

Jókedvvel, és szép, napsütéses időben vették kezdetüket szombaton délben a nagyajtai falunapok. Úgy tűnt, a jó hangulat mindenkit elárasztott, aki délben ott volt a falu központi parkjában felállított színpad előtt, melyen sorra léptek fel a meghívott műkedvelők.

Ezúttal nem volt orrvadászat

Egyik, Erdővidéken járó olvasónk arra figyelmeztette lapunkat, hogy július 9-én, hétfőn az eső védelme alatt feltehetőleg orvvadászok puffogtattak a Bibarcfalva környékén lévő erdőkben.

Jövőre is jövök!

Nem volt egyszerű megteremteni a feltételeket ahhoz, hogy 39 hátrányos helyzetű gyermeket egy hétig táboroztassanak Uzonkafürdőn, de az Életmentő kupakok Egyesület tagjainak, és számos más magánszemélynek köszönhetően mégis létrejött.

Intelmek online-ra

Országos akció részeként, a háromszéki rendőrség is bekapcsolódott az Europollal partnerségben kivitelezett, az internetes vásárlás veszélyeire figyelmeztető kampányba. Mi a panaszokra is kíváncsiak voltunk.

Ajándékba kapott pillanatok

Rendhagyó tárlat a Bilek Ferencé, mondta Demeter János, a Vadon Egyesület elnöke a csütörtök esti megnyitón a vadászmúzeumban, mert a képek szerzőjével való megismerkedése után hamar kiderült, a gemenci ártéri vadon csodáit megélő és megörökítő fotós műveinek Szentgyörgyön is helye van, holott ekkor még nem is látta őket. Azt viszont már tudta, hogy Bilek irigyelhető pillanatok tanúja, illetve „ilyen fotókat készít az, akire a Nagy Öreg barátságosan ránéz hajnalban”.

Ez is Románia

Sikeresen visszaperelte Romániában a jogtalanul elvett márkanevét és emblémáját a debreceni Hajdú Gabona Zrt., amely árujának mintegy felét Románia területén, főleg Erdélyben értékesíti. A cég márkanevét egy román cég védte le és részesedést követelt.