Zenei lecke felnőtteknek

És gyerekeknek, teszem mindjárt hozzá. Azért írtam felnőtteket, mert a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum zeneműsorát az idén is beillesztették a zeneibérlet-műsorba, épp úgy, mint a nagyokét, a kolozsvári, marosvásárhelyi és brassói nagyzenekarét. És nem tévedtek azok, akik már néhány éve ilyen csemegével kedveskednek a klasszikus zene kedvelőinek, hiszen mindig van valami többlet az ő műsorukban, szinte megmagyarázhatatlan az a varázs, amely e jövőbeni zenészeknek a műsorából, színpadra vonulásából, kivonulásából árad, van valami báj abban, ahogyan szembenéznek a közönséggel, s mosolyogni is tudnak, amikor felcsattan a taps.

Az idén, a zenei évad utolsó felvonásának részeként négy együttessel leptek meg, a kicsi és nagy kórussal, a Campanella és az Eufónia többszörös díjnyertes csapatával, valamint a nagyzenekar – nevezzük nyugodtan szimfonikus zenekarnak – és a fúvószenekar műsorával. Lehet, túlzásnak tűnik, de én azért megkockáztatom a lenyűgöző jelzőt; amit esetleg kifogásolni tudnak, tudnának a kiváló szakemberek, azt kétségtelenül pótolta a lendület, a fiatalos hév, ahogyan megbirkóztak a zeneművekkel.

Elképzelhető, mennyi munkába, erőfeszítésbe tellett, hogy világhálón megszervezzék a próbákat, összehangolják a háttérmunkát, a kollégák egyéni hozzájárulását, ugyanis elképzelhetetlen lett volna a többiek megértő támogatása nélkül ilyen rangos műsort színpadra álmodni. Ne felejtsem el: a színházi nagyterem a vírus engedélyezte körülmények betartásával megtelt, s minden úgy zajlott, tele-fél házzal, mint a korábbi megszokott koncerteken. És ezért szólt a műsor elsősorban a felnőttekhez, mert gyerek alig-alig volt jelen. Nem volt hely…

Sipos Zoltán, Maksai József, Lőfy Gellért nevét azért említem meg, mert ez alkalommal a tanulók mellett ők álltak színpadra, de látatlanban kezet szorítunk az egyre inkább felnőtt korba érő tanintézet minden pedagógusának. Ők is részesei nemcsak a munkának, de a sikernek is.