Te is, fiam, Klaus?

Julius Caesarnak tulajdonítják a „Te is, fiam, Brutus?” szállóigét. Amikor a római szenátusban minden irányból megkéselték, mint az Agatha Christie-féle Orient Express gyilkosság-regényben, az összeesküvők között meglátta Brutust, pártfogoltját és talán törvénytelen fiát. Úgy járt, mint az olasz operákban, ahol a hős(nő) halálos sebet kap, de akkor is van még ereje egy negyedórát áriázni, eldalolni szerelmét, fájdalmát, hazaszeretetét satöbbi. Ezek itt gazemberek, belém vágják a bicskát, de te, fiam, mi a nyavalyát keresel köztük? Irodalmi duma az egész, de jól hangzik. Mert ha senkiháziak bántanak, fel vagyunk rá készülve, ám ha elvileg közelállóktól jön az ütés, fáj.

Kodály Zoltán a Psalmus Hungaricust egy zsoltár szavaira komponálta. Nem az idegenek támadása bánt engem, hanem hogy te, testvérem, barátom, akivel együtt… Bizony, az fáj. (Csak úgy zárójelben: a legendásan toleráns román hatóságokat majdnem megütötte a guta, amikor a zeneművet Erdélyben is be akarták mutatni. Méghogy Hungaricus? Io nopot chivanoc, itt csak hóra zenghet, maximum furulyán).

Vadim, Funar, Banciu mondhattak-mondhatnak akármit, bármelyik bíróság a puszta pofájuk alapján felmentette volna őket, mint ahogy Svejk, a derék katona csúfot űzhetett a  birodalom összes generálisából és hivatalnokából, lévén őkatonasága notórius hülyeként nyilvántartva. De egy szász pedagógus, mégiscsak…

A rendszerváltás után minden mocsok a felszínre került. Cosmâncă, Bivolaru FSN-jétől mit várhatott az ember? Soha nem szónokoltak tisztességről, loptak, mint a patkányok, dobták a koncot cinkosaiknak. Akkor fehérhajú, botra támaszkodó, Platónt és Kantot idéző, ezerdolláros angol kosztümökben tündöklő arisztokrata leszármazottak bejelentették az erkölcs és a becsületesség csendes forradalmát: Amedeo Lăzărescu, Bălăceanu-Stolnici, Ionescu-Quintus, a FSN-t leváltó Demokratikus Konvenció oszlopai. Kiderült aztán, besúgtak a szekunak, méghozzá pénzért. Sok, sok pénzért. Ti is, fiaim?

És te, kinek őseit magyar királyok telepítették be Erdélybe, Klaus Werner? Kié volt Erdély akkoriban, habzó szájú hordószónok? Légy boldog a hat házad egyikéből a másokba bolyongva. Én, magyarként, Nemecsekkel mondom: „Inkább fojtsatok vízbe, és verjetek agyon, de én ugyan nem leszek áruló”.