Felhívás!

Szívhez szorított kereszttel

Múlt héten választotta meg a parlament Magyarország első női köztársasági elnökét. Azért került sor épp most az elnökválasztásra, mivel Schmitt Pál nem töltötte ki annak idején a mandátumát, őt Áder János követte, aki tíz évig látta el e magas tisztséggel járó teendőket.

Novák Katalin jelölése megzavarta az ellenzéket. Lassan reagáltak és balszerencsésen. Először Iványi Gábor neve került szóba részükről, közös ellenzéki jelöltként, őt a szivárványkoalíció miniszterelnökjelöltje be is jelentette, majd egy hirtelen váltással Róna Péter mellett tették le a voksot, ami csapaton belül is ellentéteket szült. Király Júlia, Márki-Zay Péter pénzügyi szakértője kijelentette, hogy tiltakozásul nem vállal a választásig nyilvános fellépést.

Róna Péter egy katasztrofálisan előadott, méltatlan hangnemű, demagóg beszédet mondott a parlamentben a választás előtt, amiután nem okozott meglepetést, hogy az ellenzéki képviselőket sem sikerült hiánytalanul maga mellé állítsa, többen is Novák Katalinra szavaztak, aki a 199 honatyából 137-nek a bizalmát sikerült elnyerje.

Az ellenzék a választást követően kivonult a gyűlésteremből, a vesztes nem gratulált a győztesnek. Az eljárásmódot még a hajdani SZDSZ-es politikus, Bokros Lajos programját még ma is felvállaló, kormánypártinak aligha nevezhető Fodor Gábor is elítélte.

Novák Katalin rövid, tartalmas, az érzelmeket minden mesterkéltség nélkül megmozgató bemutatkozó beszédének talán legmegnyerőbb programadó mondata az volt, hogy „Nem akkor tudom azokat is képviselni, akiknek más a hite, ha leveszem a nyakamból keresztet, hanem ha a szívemhez szorítom, és hitemből merítek erőt mások megértéséhez.” A Fidesz-KDNP jelöltje kiállt Magyarország közjogi fundamentuma mellett, jelezte, hogy azt befogja tartani és be is tartatja másokkal, hogy nem a hatályos jogrend lebontásán, hanem annak fenntartásán fog munkálkodni. Ellentétben ugyebár az Alaptörvényt megtagadó és közjogi káoszt ígérő vetélytársával.

Méltó ember került Magyarország élére, egy nemzeti keresztény elkötelezettségű több gyermekes anya, akinek programbeszéde a Szabó Dezső által megfogalmazott örök érvényű üzenetet írta körbe, miszerint „minden magyar felelős minden magyarért”. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.