Rendhagyó karácsonyi jegyzet

Babits Mihály – Csillag után

Ülök életunt szobámban,

hideg teát kavarok..

Körülöttem fájás-félés

ködhálója kavarog.

Kikelek tikkadt helyemből,

kinyitom az ablakot

s megpillantok odakint egy

ígéretes csillagot.

Ó ha most mindent itthagynék,

mennék a csillag után,

mint rég a három királyok

betlehemi éjszakán!

Gépkocsin, vagy teveháton –

olyan mindegy, hogy hogyan!

Aranyat, tömjént és mirrhát

vinnék, vinnék boldogan.

Mennék száz országon át, míg

utamat szelné a vám.

„Aranyad tilos kivinni! “

szólna ott a vámos rám.

„Tömjéned meg, ami csak van,

az mind kell az itteni

hazai hatalmak fényét

méltón dicsőíteni.”

Százszor megállítanának –

örülnék, ha átcsúszom:

arany nélkül, tömjén nélkül

érnék hozzád, Jézusom!

Jaj és mire odaérnék

hova a csillag vezet,

te már függnél a kereszten

és a lábad csupa seb,

s ahelyett hogy bölcsöd köré

szórjak, tömjént, aranyat,

megmaradt szegény mirrhámmal

keserűszagú mirrhámmal

kenném véres lábadat.

Jöjj, drága költő, ki ékesebben osztod a mély hitbeli igazságokat, mint a szemináriumok ódon falai között képzett teológusok. Mert azok gyakran megmaradnak az ők életunt szobáikban, fájás-féléseik nyomása alatt, míg te bátran kilépsz a szabadba, és követed csillagodat. Badar dolog egy verset magyarázni, ezzel rontják meg ifjaink ártatlan lelkeit szívtelen tanárok, akiket még szívtelenebb bürokraták tartanak ostoba törvények jármában. De, kedves olvasó, figyeld meg, mennyire pontosan megérezte Babits keresztény ünnepeink lényegét. A betlehemi idillikus jászolhoz zarándokolás, a kis Jézus keresése szép, kedves cselekedet, de mégis csupán hitünknek gyerekkora. Az „én, én majd megteszem!” időszaka. Lényeges a végső, nagy találkozás a Megfeszítettel! Akinek nem mi hozunk ajándékot, hanem Ő maga ajándékozza Önmagát nekünk a lehető legnagyobb áldozatként. „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük”, írja Pál apostol (1 Kor. 1:24.). Mi, emberek beleszületünk vagy belepréselődünk bizonyos imádati formákba, nem feltétlenül javunkra. Ám a megfeszített Krisztus előtt rájövünk, mennyire gyatrák elképzeléseink és magunkcsinálta erőfeszítéseink. Marad a néma hódolat, a hála- és örömkönnyekkel elmondott „köszönöm”.

Áldott, boldog ünnepet kívánok, kedveseim!