Összeesküvés vagy túlélés?

Mindenféle elméleteket gyártanak arról, hogy miként kaphatott néhány tízezer szavazatot az Erdélyen kívüli megyékben az RMDSZ a hét végi európai parlamenti választásokon. A legnépszerűbb az, hogy a román pártok közösen „leosztottak” valamennyi voksot, csakhogy a magyarok nehogy kiessenek a pikszisből.

Hát – nem hinném. Kétségtelen ugyan, hogy például az Egyesült Államoknak vagy a nyugat-európai nagyhatalmaknak nem áll érdekében, hogy az egyik legszófogadóbb, mindenre bólogató és hajlongó országban, a NATO keleti határán, amely ráadásul egy minden szemetet felvásárló óriási piac, konfliktus alakuljon ki. Ne feledjük, ez az egyetlen olyan, a háború utáni „igazságos” békeszerződésekkel összefércelt ország, amelyik épen maradt. Ki emlékszik már Jugoszláviára, Csehszlovákia sincs, Ukrajna szemünk láttára esik szét. A kilencvenes években, amikor a mostaninál sokkal feszültebb volt a helyzet a romániai etnikumok között, az amerikai titkosszolgálathoz köthető személyek pár nap alatt áterőltettek a bősz román hatalmon néhány magyar kérést (anyanyelvhasználat, etnikai küszöb, feliratok), csakhogy csend és béke legyen. Hogy mi lett volna, ha ez a neptuni megállapodás néven azóta sokak által „kiátkozott” egyezség nem jön létre, azt már soha nem fogjuk megtudni.

Kétségtelen az is, hogy a magyar szervezet parlamenti képviselete, időnkénti kormányra juttatása olyan „szelep”, ami kienged a nyomásból, ha esetleg robbanásra állna a puskaporos hordó. Ezzel együtt teljességgel valószínűtlennek tűnik, hogy egy ilyen felajzott, leírhatatlan mélységekig süllyedő választási kampány után, a késhegyre menő voksolás napján a román pártok patikamérlegen méregették volna, hogy hány száz szavazatot „vigyenek be”az RMDSZ-nek, és hol, hogy bejusson a parlamentbe.

Racionálisabbnak tűnik, hogy sokkal több magyar él a Kárpátokon túl, mint az a semmire nem jó román népszámlálás eredményeiből kitűnik, akik a részvételi arányt látva, az Úzvölgyére és a románveszélyre építő, agresszív RMDSZ-kampány hatására megmozdultak, hogy megmentsék a „belső anyaországot”. Ez viszont nagyon mély elemzést érdemelne ama anyaország vezetőitől…

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.